Anno az első Monster Train nagyszabású DLC-je, a The Last Divinity már felállított egy mérföldkövet, mégpedig azzal, hogy az első Monster Train kiegészítőjeként meglepően tartalmas csomagot kínált: új klánt, relikviákat és egy kibővített végjátékot, mindezt feltűnően baráti áron. A Monster Train 2: Destiny of the Railforged hű marad ehhez a hagyományhoz. Nem vált irányt, nem próbál radikálisan új pályára állni, inkább ugyanazt a sínpárt követi, csak még nagyobb lendülettel. Új klánt, friss relikviákat és egy átdolgozott endgame-módot kapunk, minimális felárért, ami önmagában is jelzi, hogy a fejlesztők pontosan értik, mire vágyik a közösség.
Az új klán, a Railforged, a Forge mechanikára épül. A rendszer lényege, hogy pontokat gyűjtünk kártyák beolvasztásával, illetve bizonyos hősképességek révén passzívan is termelhetünk Forge pontokat. A különbség a korábbi megoldásokhoz képest az, hogy ezeket a pontokat nem a kör végén váltjuk be, hanem azonnal, a harc közben költhetjük el, gyakran kifejezetten drasztikus hatásokat kiváltva. A mechanika nem forradalmi, hiszen lényegében erőforrás-halmozásról és annak gyors felhasználásról van szó, ám tökéletesen illeszkedik a játék tempójához. A döntés súlya folyamatos, most mindent bevetve erősítjük magunk, vagy tartalékolunk a nagyobb ellenfelekre? Felkészülünk előre, vagy az utolsó pillanatban vetünk be mindent?
A Forge köré több kiegészítő mechanika is épül. A Pyrespeak például bevonja a korábban passzív Pyre-t a küzdelembe. A Weaponcraft lehetővé teszi, hogy egységeink saját felszerelést készítsenek, sőt több tárgyat is viselhessenek egyszerre, ami komoly kombinációs lehetőségeket nyit meg. A Burst pedig a Multistrike egy különálló változata, amely időzítés kérdésévé teszi a maximális sebzés kihasználását. A Railforged önmagában talán nem a legerősebb klán, inkább más frakciók támogatásában brillírozik, de játékélmény szempontjából kifejezetten szórakoztató. Két hőse, Herzal és Heph, szépen leképezi a klán kettősségét: az egyik a Forge-felhalmozásra, a másik a felszerelés-alapú játékra helyezi a hangsúlyt.
A kiegészítő igazi súlypontja azonban a Soul Savior mód, amely a korábbi végjáték koncepcióját gondolja újra. Itt a struktúra radikálisan eltér a hagyományos menettől: minden nagy boss harc előtt csupán egyetlen csatát vívunk, viszont összesen öt ilyen boss aréna vár ránk. A játék nem hagy időt a kényelmes építkezésre. Gyakorlatilag azonnal a mély vízbe dob, ráadásul egymás után többször is. A pakli gyakran még tele van kezdőkártyákkal, amikor már a legkeményebb ellenfelekbe ütközünk. Az új bossok könyörtelenek, egyesek harc közben exponenciálisan erősödnek, így az első próbálkozások könnyen kudarccal végződhetnek.
A túlélést a Souls és a Soulforge rendszerek biztosítják. Ezek a különleges relikviák elképesztően erős, olykor már-már aránytalanul nagy előnyt biztosító bónuszokat kínálnak. Kezdetben csak egyet helyezhetünk el, később akár hármat is, sőt, menet közben továbbiakat gyűjthetünk. A hatásuk drámai: jelentős erőugrást biztosítanak, amely nélkül esélyünk sem lenne felvenni a versenyt a Lifemotherrel és seregével.
A Souls mechanika merészen túl lett balanszolva, és éppen ettől működik. A Showtime például véletlenszerűen gigantikussá növel egy szintet, megerősítve az ott álló egységet és megnövelve a rendelkezésre álló helyet. A Mimic lehetővé teszi, hogy a szövetséges klán bajnoka is csatlakozzon a csapathoz. Ezek a hatások alapjaiban forgatják fel a megszokott stratégiákat. Amikor több ilyen relikvia egyszerre aktív, a játék dinamikája teljesen új dimenzióba lép. Ráadásul a Souls ranglépéseken keresztül tovább fejleszthető, így a rendszer hosszabb távú motivációt is kínál.
A kiegészítő ugyanakkor örökli az alapjáték hibáit is. A történet nagyobb pillanatai továbbra sem különösebben meggyőzőek; a Lifemother inkább egy újabb „nagyobb hal”, mintsem valódi drámai ellenfél. Emellett a játék mechanikai komplexitás sem csökken, sőt, az új kulcsszavakkal tovább nő, ami a kezdők számára csak egy még ijesztőbb összességet jelent. A döntések mennyisége könnyen elemzési bénultsághoz vezethet, különösen azok számára, akik optimalizálni szeretnének minden lépést. A Monster Train mindig is hajlamos volt erre a túlterheltségre, és ez most sincs másként.
Mindezek ellenére a Monster Train 2: Destiny of the Railforged határozott, magabiztos előrelépés egy már eleve kiváló játék számára. Új klánt hoz, brutális végjátékot teremt, és egy olyan relikviarendszert vezet be, amely szinte provokálja az újra játszást. A Souls mechanika túlzó, grandiózus és merész (és pontosan emiatt működik).
A DuneCrawl egy nyílt világú akció-kalandjáték, ahol egy legénységet alkotva hatalmas rákok hátán lovagolva küzdünk…
A Pixar elkészítette az Avatar hódos változatát. Persze az Agyugrász ennél többről szól, csak épp…
Márciusban az HBO Max kínálata a drámáktól és kultikus klasszikusoktól az izgalmas sorozatpremiereken át az…
A Manairons egy 3D akció-platformer melyben betekintést nyerhetünk egy nagyon szép, apró világba.
