Nagyon úgy tűnik, hogy éves megjelenésre állt be a csapat, ami az újítások miatt nagyon üdvözölt dolog, viszont emiatt az aktuális kiadás előtt lévő jelentőségét veszti. A legújabb fejlesztéseket most a Monster Energy Supercross széria kapta. Jelentős változásokat tapasztalhatunk az összes eddigi motoros játékukhoz képest. Nem csak mechanikai, de cosmetic változások is vannak. Legszembetűnőbb, hogy most először női modellt is választhatunk.
A játékba érve rögtön el kell készítjük a versenyzőnket. Ahogy már említettem férfi és nő is lehet az avatarunk viszont meg kell hagyni elég ronda lett némelyik arc modell köztük. Haj és arc modell egybe van kötve, így mondjuk az egyik modell arcát és egy másik haját nem tudjuk össze kombinálni. Igazából úgy is 99%ban sisakban látjuk majd, így nagy értelme nincs is, de ha már bele tették ezt a lehetőséget, egy picit nagyobb szabadságot is adhattak volna. Ezen felül megadhatjuk a hajunk és szemünk színét, a nevünket, verseny számunkat, magasságunk és a származási országot. A számot és a nevet színezni is tudjuk. A kampány és a versenyek során további cosmetic opciókat vásárolhatunk majd, de ezek inkább az öltözéket és a motor kinézetét befolyásolják majd.
Amint azt már említettem a fizikai rendszer egy elég nagy ádolgozást kapott. Az összes játékuk közül ebben a legjobb most számomra a vezetési élmény. Az irányításban a súlyszabályozásnak nagyobb szerepe van, mint eddig bármikor. Ez talán a gyengébb játékosoknak inkább hátrány lehet, de számukra megvan a lehetőség különféle rásegítések használatával megtalálni a saját ügyességi szintjüknek megfelelő beállítást. Végre a scrub és whip is jelentős szerephez jutott. Egy-egy ugratás vagy trükkösebb kanyar rendesen megdolgozza az embert egy nehezebb szinten, de cserébe jó érzéssel is tölti el ha sikeresen végrehajtja. A pálya deformációja is szintén tovább fejlődött az előzőkhöz képest, és nem csak látszatra. A pálya szélén lévő terelő blokkok viszont egy „endgame bossnak” is elmennének, mert eddig valahányszor megérintettem, azonnal felborultam (az eddig megszokottakkal ellentétben).
A kampány mód elég méretesre sikerült most és mellé számos bővítést is kaptunk. Például nem csak dedikált szervereken játszhatunk az online módban, de a compound részen cooperative szórakozhatunk barátainkkal. Ha ez még nem lenne elég, akkor még további funkciókkal bővült a track editor és az elkészült pályákat megoszthatjuk és ha csak szimplán lusták vagyunk, akkor a másokét letöltve is rengeteg pályán versenyezhetünk. Meg kell hagyni, hogy a menü is elég pofásra sikerült most, elég könnyen el lehet igazodni benne, DE az, hogy a menü elemeknek billentyűzeten például F8 és társai megfelelői vannak számomra elég érthetetlen dolog. Annyi mentsége van a dolognak, hogy egérrel rákattintható az opció…
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…