Kategóriák: HírekMobil hírek

Megérkezett okostelefonokra a RIOT Games népszerű auto chess játéka

6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Néhány napja, hosszas várakozás és zártkörű béta tesztelés után sokak örömére végre megjelent a Riot Games auto chess játéka a Teamfight Tactics (Taktikus Csapatharc) Andoridra és iOS-re. 

Mondhatnánk, hogy egy újabb játék érkezett egy már telített piacra, azonban a TFT ennél jóval több, mint egy hagyományos auto chess játék League of Legends köntösbe bújtatva. Kezdjük azzal, hogy a játék mobilos portja is teljes nyelvi támogatást kapott kis hazánkban (magyar felirat és szinkron), ami elég jó pontnak mondható, így bárki számára élvezhető a játék. A Taktikus Csapatharc új verziója, igazából nem sokban különbözik a nagygépes verziótól, sőt az irányítást leszámítva teljesen ugyan az, mint amivel PC-n játszhatunk, éppen ezért, nem véletlen, hogy a fejlesztő csapat Cross Platform címmé léptette elő, így a mobilosok és számítógépesek vígan játszhatnak együtt ezentúl. Ráadásul a Teamfight Tactics telefonos megjelenésével egy időben érkezett a játék „set 3” névre keresztelt frissítése, amiben új szinergiákat kapnak a játékosok.

Külön pozitívum, hogy a játékban való részvételhez pusztán elég, ha már a meglévő RIOT fiókunkba belépünk, így elért teljesítményeink, aréna kinézeteink, hangulatjeleink és kicsi legendánk is megmaradnak. Illetve a készítők az új játékosokra is gondoltak. Nekik nem kötelező RIOT profilt készíteniük, egy egyszerű Google bejelentkezést követően, már neki is állhatnak csapatuk menedzselésének. 

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30