Switch hírek

Megérkezett a Nintendo Switch Online Androidra és iOS-re

9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Google Play Áruházában, valamint az iOS App Store-jában már beszerezhető a Nintendo Switch társalkalmazása, amely az ígéretek szerint rengeteg online funkciót nyújt majd a boldog Switch-tulajdonosoknak, de erre még egy kicsit várnunk kell. Legalább a Splatoon 2 megjelenéséig, amely az appon keresztül teszi elérhetővé a SplatNet 2-t, ahol az online meccsekre hívhatjuk meg az ismerőseinket.

Lesz benne csevegési funkció is, és a meccsek alatt is lehet majd kommunikálni egymással. Elérhetővé válnak a statisztikák, és társíthatjuk majd a közösségi oldalakon létrehozott fiókjainkat is, így minél több emberrel megosztva az örömteli hírt, miszerint éppen a játékkal játszunk.

Dióhéjban:

  • A Nintendo Switch Online már letölthető (Androidra és iOS-re).
  • A Splatoon 2 2017. július 21-én jelenik meg.
  • A Switch Online összes funkciója 2018-ban válik elérhetővé, és előfizetéses (havi, negyedéves vagy éves díjú) modell keretében lesz használható.
  • A Switch Online hasonló a konkurens konzolok előfizetéseihez, azaz bizonyos teljes játékok is járnak az előfizetéshez, de ezek köre folyamatosan változik majd, és csak addig lehet az éppen aktuális kínálattal játszani, amíg az előfizetés aktív.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20