Kategóriák: Filmhírek

Már a Maxon is elérhető a Holnap meghalok

Pénteken felkerült a Maxra a Holnap meghalok, az első független magyar horrorfilm.

Tavaly novemberben alaposan felcsigázta a szakmai közönséget a Holnap meghalok című horrorfilm megjelenése. Magyarországon hosszú idő óta ez volt az első mérvadó alkotás a horror műfajban, ráadásul teljesen állami támogatás nélkül készült, és egy elsőfilmes rendező munkáját dicséri. A filmet különdíjjal jutalmazták  a 40. Varsói Filmfesztiválon, habár a kritikusok kiemelték, a film hagyományos értelemben mégsem nevezhető horrornak, inkább a dráma és thriller elemeit vegyíti a horror eszköztárát felhasználva. Egy interjúban a rendező Cibulya Nikol is azt nyilatkozta, hogy a filmet kísértet-, vagy misztikusfilmként jellemezné, mintsem horrorként. Hozzátette, ennek ellenére nagyon érdekelt volt abban, hogy egy alapvetően horror besorolású filmet készítsen, és ezzel hiánypótló alkotást teremtsen a magyar filmpiacon. 

A történet középpontjában az állapotos Irma áll, aki a 34. születésnapja közeledtével attól retteg, hogy talán meg fog halni, mivel az édesanyja is ugyanebben az életkorban hunyt el. Furcsa gondolatai olyannyira nyomasztják, hogy végül úgy dönt, a születésnapját az erdei nyaralójában tölti, és elhívja a féltestvérét és a legjobb barátnőjét társaságnak. Ám az idilli környezet sötét, megmagyarázhatatlan események helyszínévé válik, Irma pedig egyre rémisztőbb dolgokat fedez fel önmagáról és a múltjáról. Hamarosan rá kell döbbennie, hogy amit paranoiának hitt, egyáltalán nem alaptalan, és a halál közelebb van számára, mint gondolná. 

A főszereplőt Kurta Niké alakítja, további szerepekben olyan színészek láthatók, mint Kerekes Márton, Piti Emőke, Baki Dániel és Makranczi Zalán

Legfrissebb bejegyzések

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18

Jön az MVM Budapest Comic Con 2026!

Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!

2026-03-17

Movierooms – Cinema Management (Alpha) játékteszt

Alkalmam nyílt kipróbálni a Movierooms - Cinema Management című játék alpha verzióját. Több technikai hiba…

2026-03-17

Philna Fantasy – betekintő

A Philna Fantasy egy klasszikus pixel grafikát használó akció RPG, ahol nagy szerepet kap az…

2026-03-16

The Liar Princess and the Blind Prince – Bemutató

A farkas akiből hercegnő lett...

2026-03-16