8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egy igazi PSP-klasszikussal van ma dolgunk, a LocoRoco 2006-ban jelent meg a Sony kézi konzolján, 11 évvel később pedig az aranyos kis platformer játék második része megjelent PS4-re is. Vajon a játék megáll a lábán nagy képernyőn?

Miről is van itt szó? Egy sárga kis pacával kell átnavigálnunk magunkat az adott pálya adta akadályokon, melyeket leginkább ugrálva és a képet, ezzel a terepet megdöntve kell kiviteleznünk. A játék kinézetéről leginkább egy gyermeki képzelet jut eszembe, mintha kisiskolások rajzolnák az órán unatkozva a pályákat és a karaktereket. Ez persze nem gond, sőt a játéknak ad egy külön varázst ez a stílus, és az ügyességi platformer elemekhez is jól illik. A történet szerint valamilyen sötét lények szállják meg a világunkat, és mindent felemésztenek, amivel kapcsolatba kerülnek. Mi pedig lelkesen próbáljuk megakadályozni a katasztrófát. Pályánként 20 gyümölcsszerű dolgot tudunk összegyűjteni  ezzel növelve a méretünket, néha viszont, ha túl nagyok vagyunk, bizonyos helyekre nem férünk be, ekkor szét tudunk esni több kisebb darabra, majd később újra összeállhatunk egy hatalmas pacává.

A játék nem felnőtt fejnek lett készítve, az eleinte aranyos és vicces kinézet idővel bugyutává válik, ahogy a vicces karakterek idegesítővé. Gyerekszemmel biztos vagyok benne, hogy nagyszerű a játék, az irányítása könnyű és egyértelmű, nincsenek benne bonyolult összefüggések, amit egy gyerek nem biztos, hogy megért, és ha külföldiként játszunk vele, akkor sem gond megérteni a történéseket, mert egyértelmű a dialógusok nélkül is. Ugyan a kontrollerrel is jól és kényelmesen lehet irányítani a játékot, mégis érezni helyenként, hogy eredetileg kézi platformra készült. Persze felnőttként is élvezhető, kis tesóval, esetleg a saját gyermekünk mellé leülve, és közösen eltölteni pár órát, arra tökéletes. De azért az nem kérdés, hogy nem a 20-30-as korosztály a célközönség.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20