A liminal spaces fogalma olyan helyszíneket jelent, amelyek üres, elhagyatottnak tűnő területek és egyfajta szürreális, már-már ijesztő érzést keltenek bennünk, ha rájuk nézünk. Ilyen például a meglehetősen híres „backrooms” jelenet, amely egy 4chan poszt alapján indult térhódítására és később mindenféle misztikus lényekkel bővült. Mindenki hozzárakott egy kicsit a képzelőerejéből és mára kimondható, hogy egy műfaj lett belőle.
Ebben a játékban is ilyen területeket járunk be. Teljes létében egy „sétaszimulátor” kategóriáját fedi le. Ez inkább egy ilyen élmény játék, amely különböző beállított jelenetek, hang- és fényhatásokon keresztül próbál egy ijesztő, sejtelmes érzést kelteni a játékosban. Kifejezetten kijelenti a Steam Store leírásában a készítő, hogy nincsenek szörnyek vagy jumpscarek benne, de mégis folyamatosan a megfigyelés érzése és egyfajta általános kényelmetlenség érzet mégis átjön a bejárt terek által.
A látványos helyszínek létrehozásában az Unreal Engine 5 által lehetővé tett Nanite és Lumen technológiák tolják a maximumra és egy egészen nem evilági érzést tudnak kelteni a legegyszerűbb családi ház üres szobájából is. A „found footage” stílus kedvelői számára egy VHS és halszemoptikás felvétel filter is beállítható, amely még tovább beleássa magát a liminal spaces misztikumba. Sok interaktálható tárgy van, amelyeknek igazából gameplay szempontból nincs jelentősége, de mégis kontextust teremt egy-egy helyszínnek.
A látványvilág mellett a kiemelkedően immerzív hanghatások is a megfigyelés és valamilyen lény jelenlétét sugallják, miközben a környezet elhagyatottságát is kihangsúlyozza egyszerre. Például az irodai helyszín folyamatos, monoton búgó neon csövei törik meg a csendet, miközben két oldalról halljuk a lábunk dobogását a szőnyeges padlón. Egy alkalommal még egy hibás égő ki is pukkan, ami egy nagy visszahangzó durranást kelt a hosszú üres folyosókon. Annyira erős atmoszférikus alapot hoztak létre ezekkel a technikákkal a készítők, hogy alig várom a teljes verzió kiadását.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…