PC hírek

Kihalnak a WoW botok?

8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Honorbuddy több mint fél évtizedes pályafutása után bejelentette, hogy nem folytatja tovább munkáit. Hatalmas lépés lesz ez a WoW gazdasága szempontjából, ugyanis a botok által generált materialok és tárgyak eltűnnek a piacról, így egy hatalmas ugrás várható az árakban. Aki teheti, javaslom, hogy az év vége előtt vásároljon be mindenből, ami szükséges.

Másrészről elég ijesztő, hogy a megszűnés indokai között például olyat találunk, hogy a WoW kliens folyamatosan ellenőrzi a futó alkalmazásokat, a megnyitott ablakok címeit még akkor is, ha be se léptünk a karakterünkre.

A program alapvető célja az volt, hogy azoknak az embereknek segítsen felzárkózni, akiknek nincs ideje 0/24 a játékot grindolni, és inkább fizettek egy botért, ami játszik helyettük miközben épp dolgoznak, stb. Ezt a játékosok nagy része és a Blizzard is másként gondolta, aminek végeredményeként végleg megszűnik a WoW történelmének egyik legnagyobb bot szolgáltatása.

Az alábbi videó viszont elég jól mutatja, milyen szinten teszi tönkre a játékélményt a bot használata.

 

Legfrissebb bejegyzések

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18

Jön az MVM Budapest Comic Con 2026!

Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!

2026-03-17