Megérkezett az augusztus 30-val záródó eredmény, mely komoly változásokat nem hozott az élen, igaz, erről a listáról még hiányzik a…
A 3DRealms is belevág a filmiparba, így egyik legismertebb karakterük történetét szeretnék megeleveníteni szélesvásznon is.
A szeptember 6-val záródó eredmények alapján Angliában a Pandemic morcos zsoldosának kalandja nyitott az élen, ezzel letaszítva a korábbi éllovast,…
Frank Pearce, a Blizzard társalapítója szerint minden esély megvan rá, hogy a következő esztendők valamelyikében belevágnak a WarCraft IV fejlesztésébe.
A Microsoft legújabb szabadalma, a BlueTrack technológia lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy az eddig megszokottaknál jóval szélesebb körben alkalmazhassák számítógépük…
Az E3-on ugyan elmaradt a Bungie új HALO-játékának hivatalos leleplezése, most mégis úgy fest, hogy hamarosan hallunk a készülő játékról.
A GOG.com - vagy másképp - Good Old Games, ahol megtalálhatók minden idők legjobb PC klasszikusai, kivirágzott és ezzel elért…
A múltkori Portal kedvezmény után ezen a hétvégén a legendás id Software termékei vihetők haza féláron.
Tomonobu Itagaki elvesztése ellenére nem állt meg az élet a Team Ninja-nál, ugyanis a Tecmo kezében lévő cég az idei…
Az NDP Group jóvoltából megérkezett az aktuális tengerentúli PC-s eladási tízes lista, mely komoly változásokon esett át.