A játék még idén megjelenik, ráadásul több platformra is, de egyelőre nem tudni sem a címét, sem más információt róla.
Még a szoftveróriás is elbocsátásokra kényszerülhet a legutolsó publikussá vált negyedévi eredmények után.
Az amerikai leányvállalat két tucat alkalmazottól búcsúzik.
A napokban jelentette be az EIDOS, hogy komoly bukásként tekintenek a legújabb Tomb Raider-epizódra, mely eddig mindössze 1.5 millió példányban…
Megérkeztek a szigetország értékesítési adatai is, amiből kitűnik, nagy focilázban éghetnek a britek, mert a FIFA 09 továbbra is tarol.
A Global Game Jam 2009-et a világ több pontján rendezik meg egyszerre, a cél pedig az, hogy 48 óra alatt…
Megkaptuk a múlt évben indult toplista 2008-as összesítőjét, valamint kiderült az is, az ünnepek között-után melyik játékokból fogyott a legtöbb.…
Hivatalosan még nem jelentette be a Nintendo, hogy készülne az új Wii-s Zelda, de egy nemrég benyújtott szabadalom egyértelműen erre…
Az MCV munkatársai fülön csípték a 2K Games "globális igazgatóját", Christoph Hartmann-t, aki elárulta, hogy öt részt még simán elbírna…