Európai céldátumot kapott a korábban már bejelentett és megerősített Resistance, Ratchet & Clank bundle, melyek a következő hónap végén debütálnak…
Egyre többet hallani a Rainbow Six következő részéről, így az általában jól értesült Kotaku birtokába jutott dokumentumok alapján közzé tett…
Június 30-án jelenik meg a Konzol Magazin legújabb lapszáma az újságárusoknál, címlapján a F.E.A.R. 3-mal.
Tovább folyik a találgatás, vajon mikor is debütál az idei E3-on hivatalos nevet kapott PlayStation Vita, a Sony új zsebkütyüje.…
Sonic mellett az id Software klasszikusa, a Quare sorozat is most ünnepli születésnapját. A tizenöt éves Quake 1996. július 22-én…
A Square Enix elnöke, Yoichi Wada egy befektetőknek tartott előadáson elhintette, nem kizárt, hogy a három évvel ezelőtt Nintendo Wii-re…
A Just Casue-t is jegyző svéd Avalanche elnöke, David Grijns az EDGE-nek adott interjúban elmondta, nagy valószínűséggel 2014-ben jönnek a…
A szigetországi ShopTo áruház előrendelői akciója szerint november első hetében debütál az Egyesült Királyságban a PlayStation Vita, amihez a megjelenő…
A GameSpotnak nyilatkozó, a fejlesztéshez meglehetősen közel álló forrás állítja, a Rockstar remekül halad a Grand Theft Auto ötödik részének…
A frankfurti CryTek alapítója és elnöke, Cevat Yerli a Developnak adott interjúban elmondta, további platformokra fog ellátogatni a technológiájuk, többek…