Pán Péter legendáját már számtalanszor feldolgozták. Az örökké gyerek kisfiú története azonban új fordulatot vesz, a Pán című film egészen…
1974-ben Philippe Petit végrehajtotta a lehetetlent, és egy vékony dróton átsétált a Világkereskedelmi Központ két tornya között Robert Zemeckis…
Adam Sandler ugyan rég elásta magát a nagyérdemű előtt utóbbi filmjeivel, de ezzel az animációssal még bebizonyíthatja, hogy maradt benne…
Ridley Scott egykoron a sci-fi nagy mesterének lett kikiáltva, olyan sikerek után, mint az Alien és a Blade Runner. Ahogy…
Azt hitték az útvesztőből szabadulva jobbra fordul a helyzetük, de nagyot tévedtek a valódi történések csak most kezdődnek. Ideje átesni…
Könnyű nyári estéken néha az ember beülne egy moziba csak azért, hogy végignézzen egy kellemes filmet, aminek a végén nem…
A paródia kém-filmek manapság a virágkorukat élik. Ez a műfaj nem elítélhető módon a Johnny Engilsh Reborn-nal meghalt, de főnixmadár…
Érezted már úgy, hogy figyelnek? Esetleg azt, hogy áll valaki a hátad mögött? Lehet, hogy igazad is van. Legalábbis, ha…
Egy szuperhős film, ami inkább egy tini dráma, kellően sötét tónussal és komoly történettel lehet rossz? Mind tudjuk rá a…
Megjelent az ötödik része a Mission Impossible franchise-nak, de vajon megéri beülni, és megnézni a moziba? Vajon Tom Cruise hozza…