Múlt héten egy családias hangulatú premier buli keretén belül hazánkban is elrajtolt a FIFA 10, ami az eltelt egy hét…
Száguldás, off-road, hó és jég. Az eddig kizárólag PlayStation 3 konzolon elérhető MotorStorm végre összement, hogy bárhol elszabadíthassuk a lóerőket.
Magyarországon elsőként teszteltük a két évvel ezelőtt bemutatkozott Marvel Ultimate Alliance folytatását. Exkluzív X360-as játéktesztünket olvashatjátok!
A kizárólag konzolokra megjelent WET pár napja szerkesztőségünk asztalán porosodik, de végre rávettük magunkat és tesztpadra küldtük az A2M '70-es…
Kipróbáltuk a Master Chief nélkül felálló Halo 3 expanziót, az ODST-t, melyről pár óra játékélmény nyugodtan kijelenthetjük, méltó kiegészítése lett…
Nindzsák. Félelmetesek, halálosak és csendesek. Az IO Interactive játékában ráadásul még nagyon aranyosak is.
Az autós játékok koronázatlan királya menetrendszerűen visszatért, hogy az idei évben is megmutassa a rajongóknak, mi az a száguldás.
Augusztus elején pár kör erejéig már próbára tehettük az EA régi sorozatának új irányt képviselő első fecskéjét, a Need for…
Megérkezett szerkesztőségünkbe a két évvel ezelőtt megjelent Colin McRae: DiRT folytatása, mely még nagyobb sebességre kapcsolt, így még több dagonyázás,…
A Guitar Hero ősi ellenfele, a Rock Band egy vadonatúj, igencsak speciális kiadvánnyal próbálja magához édesgetni a ritmusjátékok kedvelőit. Az…