Kategóriák: CikkekPC tesztek

Kaiserpunk – betekintő

A horvát Overseer Games legújabb városépítős/stratégia játéka, a Kaiserpunk, nem kisebb célt tűz ki számunkra, mint hogy egy apró falucskából kiindulva eljussunk a világuralomig – mindezt egy alternatív történelemben, ahol az első világháború soha nem ért véget. A háború által szinte teljesen elpusztított világ romjain kell egy új várost alapítanunk, menedzselnünk és minden erőnkkel megvédenünk. Az alapfelállás grandiózus, a megvalósítás pedig két szinten zajlik: városépítés és globális stratégia.

A városfejlesztés a játék szíve – és itt teljesen otthon érezheti magát, aki már játszott bármilyen város építős-menedzselős címmel. A lakosság boldoggá tétele, nyersanyagok kitermelése és feldolgozása, logisztikai rendszerek kiépítése az egyes létesítmények között, valamint itt még az esztétika is fontos szerepet kap. A Kaiserpunk különösen imádja az ellátási láncokat – és ezt nem is rejti véka alá.

Már a tutorial első tucat feladatában megtanuljuk, hogyan lesz az erdőből fa, abból deszka, majd rétegelt lemez, amit később újabb komplex termelési láncokban használunk. Az egész város egy hatalmas, mikromenedzselt gépezetként működik, és ahogy fejlődünk, úgy válik egyre bonyolultabbá a rendszer. A kutatásalapú fejlődési rendszer pedig szépen, fokozatosan vezeti be az új technológiákat, így a tanulási görbe bár meredek, mégsem igazságtalan.

Sajnos, amit a játékmenet precízen felépít, azt a kezelőfelület részben visszabontja. A zsúfolt, apró ikonokkal teli menük, a nehezen értelmezhető nyersanyag-jelölések és az információk túltöltöttsége különösen a játék elején tudnak frusztrálóan hatni. A stratégiai játékoknál kulcsfontosságú UI itt nem rossz, de érezhetően nem lett elég figyelemmel kezelve.

És míg a városépítés mély, komplex és érdekes, addig a Kaiserpunk globális szintje már közel sem ennyire kidolgozott. A világtérképen száz régió várja, hogy meghódítsuk, de a szárazföldi, tengeri és légi egységek mozgatása lassú, vontatott, minden parancs hosszú visszaszámlálásokhoz kötött. Ha pedig végre csatára kerül sor, az gyakorlatilag egy Risk-szintű kockadobálás: egységeink sorban egymásnak esnek, majd sebzést kapnak, és visszavonulnak – egészen addig, amíg az ellenfél el nem fogy.

A diplomáciai rendszer sem menti meg ezt a réteget. Az AI-frakciókkal való interakciók kimerülnek a nyersanyagcserében és kutatásban való együttműködésben, személyiség és karakter nélkül. A frakciók puszta mechanikus akadályok a cél felé vezető úton, nem pedig valódi geopolitikai szereplők.

A Kaiserpunk ambiciózus vállalkozás, amely egy rendkívül erős városépítős alapról indul, de megroggyan, mert túl sokat akar, és ez meghaladja a képességeit. A jól kidolgozott ipari rendszerek és a városmenedzsment képes lekötni az embert, de mindez végső soron egy lapos, unalmas harcrendszert szolgál ki, amely nem méltó a játék városközpontú aspektusaihoz. Ráadásul tematikusan is ellentmondásos az egész játék: elméletileg az az alapkoncepciónk, hogy az emberiséget kellene újraépítenünk, ezzel szemben a játék arra kényszerít minket, hogy a diplomácia helyett mindenképp a totális világuralom legyen a célunk.

A Kaiserpunk nem rossz játék, sőt, a városépítős része sokak számára akár önmagában is megérhet egy próbát. De, akik a világuralmi stratégia, átgondolt háborús döntések és mély diplomácia miatt érkeznek a Kaiserpunkba, azok sajnos csalódni fognak. Ez egy gépezet, ami kívülről szépnek és összetettnek tűnik, de a végén csak darálni akar – mégpedig mindenki mást a világtérképen.