8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Napról napra egyre több és több Remastered játék bejelentését kapjuk, nemsokára jön az Age of Empires, kiszivárgott a Spyro Remastered pletykája, és megannyi címet kaptunk az elmúlt fél évben. Ezúttal viszont egy dátummal ellátott bejelentés érkezett! A Burnout Paradise felújított verziója március 16-án érkezik PS4 és Xbox One konzolra.

A remastered játék már tartalmazni fogja az eredeti programot és a hozzá kiadott összes DLC-t is, ám ami talán a legfontosabb, hogy a grafikát igencsak feltuningolják. Xbox One-on és PS4-en is Full HD felbontásra számíthatunk, míg Prón és One X-en akár 4K 60 FPS-sel is élvezhetjük majd.

Bár a látvány szebb lesz, a játék változatlan marad: ezúttal is Paradise Cityt és környékét járhatjuk be korlátok nélkül, a versenyek továbbra is kihívással telik és izgalmasak lesznek. Persze a legtöbben nem a rövidebb utak és a jó kocsik miatt szerették/szeretik ezt a játékot, a legjobb rész benne a pusztítás. Ezt pedig jól tudják a fejlesztők is, ezért hát az is marad amilyen volt, csak sokkal kidolgozottabban néznek majd ki az ellenfeleink roncsai.

Az eredeti élmény mellé kapunk némi újdonságot is méghozzá a Big Surf Island címre keresztelt új terepet. Illetve a multiplayer módnál is igyekeznek egy kis fejlődést mutatni nekünk.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20