Kategóriák: Hírek

Crytek – öt stúdiót bezárnak

9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Crytek már egy ideje bajban van, ma megjött a szomorú hír, hogy öt stúdiót bezárnak, köztük a Budapestit is.

A Crytekről már egy ideje nem lehetett hallani, vagy ha valami hír jött az arról szólt, hogy egyre nagyobb bajba vannak. Fejlesztés alatt lévő játékokat adtak el (pl.: Homefront) vagy stúdiókat zártak be, a mostani hír is egy ilyen remélhetőleg az utolsó is.

Öt stúdióját zárja be, amik között van a budapesti is ez mellet, szófiai, szöuli, isztambuli és sanghaji. Kettőt megtartanak a frankfurti és kijevi stúdiókat, ezek az innovatív játékokra és a Cryengine tovább fejlesztésére fognak összpontosítani. Persze a bezárt stúdió dolgozóinak segíteni fognak, hogy új munkahelyet találjanak.

Az eddig kiadott játékaik, mint a Robinson: The Journey és The Climb VR-os címek továbbá is támogatva lesznek,  a free-to-play Warface valamint az Arena of Fate sem fog megszűnni. Ez tekinthetjük jó hírnek is, reméljük a továbbiakban is ilyeneket hallunk majd.

 

Legfrissebb bejegyzések

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18

Jön az MVM Budapest Comic Con 2026!

Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!

2026-03-17