9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Vajon milyen lenne a DayZ, ha Nintendo 3DS-re jelent volna meg? Az Ice Station Z lényegében megválaszolja ezt a kérdést.

Jelen tesztünk alanyára, az Ice Station Z-re véletlenül bukkantam rá. Már az alap elképzelése megtetszett és ilyennel nem találkoztam még Nintendo 3DS-en. Leginkább a DayZ-hez tudnám hasonlítani: van egy sziget, ahova véletlenszerűen kirak minket a játék, majd magunkra hagy, hogy egyedül boldoguljunk. Ahogy sejteni lehet a nehezítést a zombik jelentik, de nem csak ők, hanem az időjárás is keresztbe tehet nekünk, ugyanis egy fagyos, téli pályát kapunk. 

 

Az elsődleges feladatunk a túlélés lesz. Leginkább a hidegtől kell tartanunk, így valamilyen menedéket kell találnunk, melegebb ruhákat szerezni, stb. A térképen szét szórva vannak házak, kisebb települések, kutatólaborok, ahol mindig hasznos tárgyakat találhatunk. 

A HUD nagyon ötletes lett: egy telefonunk van. Igen kitérek erre így, mert fontos szerepe van a gyűjtögetésnél. Nem csak rendezgetni tudjuk vele az inventory-t hanem egyéb mini játékokhoz is ezt használjuk. Például ahhoz, hogy tüzet gyújtsunk, egy kályhába kell fa és gyufa. A fát úgy tudjuk megszerezni, ha egy nagyobb rakáshoz oda megyünk, és egy mini játékot végig csinálunk az érintőkijelzőn, ezt a Fruit Ninjához tudom hasonlítani. Ha megvan mind a két tárgyunk, akkor a kályhánál újabb mini játék jön, a gyufát kell végighúzni a doboza oldalán és ez nem mindig fog sikerülni. Nagyon tetszik az ötlet, hogy interaktívvá tették ezeket a részeket. Persze kapunk térképet, zseblámpának is használhatjuk, fontosabb információkat megtudhatunk állapotunkról, de vigyáznunk kell, nehogy lemerüljön. Házakban találhatunk töltőt, aminél ismét egy mini játék fogad, jókor kell megnyomnunk a kijelzőt, így egy adott százalékra töltve a telefont.

 

Sikerült találnom járműveket is, egész pontosan egy motorcsónakot és helikoptert, de mindegyikhez kell valami, hogy működjön. A csónakhoz üzemanyagot kell találnunk, míg a helikopterhez motoralkatrészeket. Ezekkel még könnyebb felfedezni a térképet.

Magukról a zombikról sokat nem tudok mesélni, mert ugyan úgy viselkednek, mint a legtöbb ilyen játékban. Baromi gyorsak és nagyot ütnek. Ha nagy zajt csapunk felfigyelnek ránk, így mindig érdemes a környéket pásztázni.

A single player mellett, multiplayer is van a játékban. Viszonylag sok szervert találhatunk, amik maximum 8 fősek lehetnek. Persze itt már nem a zombik és az időjárás lesz az igazi ellenfél, hanem az emberek.

A játék legfantasztikusabb része azonban a 3D. Maga a játék nem szép, szögletes minden, kopár, de ha felkapcsoljuk a 3D-t és maximumra állítjuk, egy leírhatatlan élményben lesz részünk. Sok 3DS-es cím megfordult már a kezemben, de ilyet egyik sem tudott adni. Megnyílik előttünk a játék világa, elképesztően látványos lesz, igaz a szemet nagyon megterheli, de ezt át kell élni.  

A hangok is teljesen rendben vannak, sőt sokszor kinéztem az ablakon, hogy ennyire feltámadt a szél? Végül mindig kiderült, hogy a játékból jön ez a hang. 

Az Ice Station Z egy indie túlélő játék Nintendo 3DS-re, igazi hiánypótló cím erre a konzolra. Persze látványban nem váltja meg a világot, de a hangulata és a 3D-s élmény mindenért kárpótol, ráadásul nagyon olcsó és sokan vannak a szervereken is. Bátran ajánlom.

Értékelés: 7,5/10

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20