Nem olyan rég mutatta be a Nintendo a Switchet amiről nem tudni sokat, de most érkezett pár információ és megtudhatjuk, hogy melyik fejlesztőktől láthatunk rá játékokat.
Volt ma már egy Nintendo Switch cikkünk, ami egyből a bemutatása után került ki. Végre megérkezett némi hivatalos információk és a fejlesztők listája kiktől láthatunk majd játékokat a Nintendo új üdvöskéjén.
Azt már az előzetesből tudhatjuk, hogy a Nintendo Switch kézi konzol is, ami egy otthoni konzol erejével bír. Így bármilyen játékot játszhatunk utazás közben is, ezzel egy teljesen új élményt hozva játékosok életébe. Ebből sejthető, hogy nem lemezeket használ a konzol, hanem game cardokat ezzel egy kis nosztalgia hangulatot áraszt.
Amikor otthon vagyunk a Switch a dokkolójában pihenhet és így a nappali kényelmében játszhatunk egyedül vagy akár barátainkkal, de ha útra kelünk, akkor elég csak kihúznunk a dokkolóból és azonnal utazási módra vált, így ott folytathatjuk, a játékot ahol befejeztük.
A tablet két oldalán található kontrollereket Joy-Connak hívják, amiket szabadon lekapcsolhatunk vagy lecsúsztathatunk a főgépről. Akár kezelhetjük egyszerre a kettőt, de ha barátunkkal szeretnénk együtt játszani, akkor az egyiket oda adhatjuk neki és már is indulhat a móka. Több Joy-Cont is képes kezelni a Switch így nagyobb társaság is kényelmesen tud vele játszani.
Ha esetleg a két kicsi Joy-Con nem lenne kényelmes van hozzá egy kontroller dokkoló, amibe berakhatjuk őket így kiegészítve őket egy igazi irányítóvá vagy lesz egy Nintendo Switch Pro Controller amit leginkább egy Xbox kontrollerhez tudnék hasonlítani.
Nagyon sok fejlesztőt sikerült a Nintendonak meggyőznie, hogy a Switch egy remek konzol (azt tudjuk, hogy a Wii U-nál nem igazán sikerült). De most sokkal több lehetőség van a fejlesztőknek, erősebb hardware és több féle irányítási módszer. Reméljük nagyon sok egyedi címet kapunk majd. De lássuk, a listát kiktől várhatunk játékokat:
Élő bemutató, hardware specifikáció, nyitócímek listája, pontos megjelenési dátum valamint a konzol ára, majd később lesz csak ismertetve. De az biztos, hogy a Nintendo felcsigázta a játékosokat!
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…