Kategóriák: CikkekWii U tesztek

Pokkén Tournament – Játékteszt

10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Milyen játék az, amire a Nintendo és Pokémon rajongók nagyon régóta várnak? Egy Wii U-s Pokémon játék, amit végre meg is kaptunk, bár nem teljesen olyan formában, amiben szeretnénk.

Idén van a Pokémon 20. évfordulója, és a Nintendo elég sok mindenre készül. Bejelentették az új 3DS-es játékot; érkezik az okostelefonos kiadás. De már tavaly is bemutattak egy címet, a Pokkén Tournamentet, igaz akkor még csak Arcade gépekre jött ki.

Amikor bejelentették, hogy csak Japánban és arcade gépekre lesz elérhető, nagyon sok rajongó vonult a sarokba sírni miközben egy pikachu plüsst szorongattak, de nem is vártak sokáig a Nintendonál, és bejelentették, hogy a játék mindenhova érkezik, Wii U kiadásban! Nos, felvezetésnek ennyit elég is, lássuk mit is kapunk.

A fejlesztést a Nintendo mellett a Namco csinálta, akiket szerintem nem is kell bemutatni, elég csak annyit mondanom, hogy Tekken. Így már meg is van, ha a címből nem jöttünk rá, egy verekedős játékot kapunk, ami pár egyedi vonást is kapott.

Mielőtt még rátérünk a lényegre, kezdjük a történettel, mert olyan is található benne: Ferrum régióba érkezünk, ahol a Pokémon harcok egy új szinten történnek: úgynevezett Battle AR-okat használnak a trainerek, így adva az utasításokat a Pokémonoknak, akik egymás ellen küzdenek. Kb ennyi a történet, illetve van egy rejtélyes női karakter, aki ha feltűnik, hozza magával Shadow Mewtow-t, aki nagyon meg akar verni minket (meg is fog), de az ilyen játékokat nem a történetük miatt játsszuk.

Innentől át is térhetünk a Pokkén Tournament azon részeire, amik egyedivé teszik. Az első az, hogy maguk a harcok két fázisban folynak: van az úgy nevezett „Field phase”, ilyenkor 3D-ben irányítjuk a Pokémonunkat, kitérhetünk a támadások elől, és ha egy sorozatos ütést beviszünk a játék átvált a ’Duel Phase”-re. Ilyenkor már 2D-ben folyik a harc, erősebbek az ütések és a kombók is látványosabbak, viszont egy hosszabb kombó után ismét kikerülünk az első fázisba, így folyamatosan változó taktikákat kell használnunk.

A másik érdekesség még a support karakterek. Őket kettesével kapjuk, és egy meccsre csak egy párost választhatunk, viszont közöttük is választanunk kell a meccsek előtt. Elég terjedelmes a support Pokémonok listája: van, aki leszedi a negatív hatásokat, gyógyít rajtunk, buffokat rak ránk, támadást visz be az ellenfélnek, így színesítve a taktikai felhozatalt.

Azért egy kicsit a számokról is beszéljek irányítható karakterből 16 darab van (reméljük ez a lista bővülni fog még), illetve 30 support van. Már kezdésnek is tökéletes ennyi, főleg, hogy érdemes gyakorolni mindegyik Pokémonnal, hogy megtaláljuk a számunkra ideálisat, vagy csak szimplán válasszuk a legerősebbet, mert bizony nem hiba mentes a játék. 

Előre lehetett tudni, hogy balanszolási problémák lesznek, és lettek is. Mert bizony vannak olyan Pokémonok, akik egyszerűen túl erősre sikerültek, az ember megtanul 1-2 kombót és onnantól kb veretlen lesz ez mondhatni rettentően idegesítő, ha te viszont szeretnél élvezetesen játszani. Volt meccs, amit szimplán feladtam, mert láttam, hogy az ellenfelem ugyanazokat csinálja, amik elől nem igazán lehet kitérni, és szimplán az életem nagy részét leviszi. 

Az online részt gyanánt kapunk Ranked és Casual részt. Van LAN is, ezzel előrevetíthető, hogy szervezni fognak versenyeket. Dojo, ahol gyakorolhatunk valamint egy Tournament rész, ahol 4 liga van, és egyre feljebb kell jutnunk. Itt tudunk support Pokémonokat feloldani, ha megcsinálunk 1 ligát. 

A pályák nagyon rendben vannak, változatosak, és nem csak háttérben, hanem méretben és formában is, ezért is jár a piros pont. 

Elmondható, hogy a Pokkén Tournament egy merész vállalkozás a Nintendo részéről, és igazán elismerésre méltó, ráadásul nem kap rossz kritikákat és az eladások is szépek. Így reméljük még sok nagygépes Pokémon címmel fogunk találkozni, talán egy nagyobb RPG-vel is (Igen, mindenki álma egy ilyen).

Értékelés: 8/10

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30