Mi történne, ha az összes, 80′-as években készült akciófilmet egybegyúrnánk, és egyetlen főhőssel történne meg az a temérdek kaland? A Tango Fiesta alkotói imádhatták ezt a gondolatot, hiszen gyakorlatilag egy ilyen játékot készítettek.
Főszereplőnk neve John Strong, és már a nevéből is sejthetjük, hogy nem érdemes vele packázni. Kinézete a legamerikaibb és egyben legmacsóbb akcióhősök keveréke, így egyből ismerősként üdvözli őt a játékosok azon népes tábora, akik az említett korszakban megjelent, robbanásokat és lőszerfelhasználást nem kímélő filmeket kedvelik.
A Tango Fiesta azon címek közé tartozik amik könnyen játszhatóak, gyorsan bele lehet tanulni az alapokba, de igazán élvezni csak később fogjuk, amikor ráéreztünk a taktikájára. Zsánerét tekintve a shoot' em up-ok közé tartozik, azon belül is a twin-stick shooter alfajba, amikor a kontroller egyik karjával a karaktert, a másikkal a célkeresztet irányítjuk.
Alapjáraton három fegyver közül választhatunk, melyek egyike az elődlegesen használt darab lesz, ám bármikor válthatunk a tartalék fegyverre ha a szituáció éppen azt követeli meg. Ezen felül egy gránátfajtát vihetünk magunkkal, ami a kezdeti pályákon bőven elegendő lesz, de később újabbak nyílnak meg vásárlásra. Noha azt írtam, hogy a főszereplő John Strong, nem ő az egyetlen irányítható karakter, rögtön a kezdetektől elérhető a többi karakter is, köztük a tipikus mexikói nő (Conchita…), a Robotzsaru, vagy akár az őrült doki is. Ez annyiból lényeges, mert a játékot akár 3 barátunkkal vállvetve is játszhatjuk, John igazából csak narrálja az eseményeket, mintegy visszaemlékezve hőstetteire. Kimondottan szórakoztató szövegeket sikerült összehozni, érdemes elolvasni őket ahelyett, hogy csak átlépkednénk őket.
A játékmenet egyébként faék egyszerűségű: ledobnak minket egy procedurálisan generált (avagy véletlenszerűen felépített) pályán, ahol valamit vagy valakit millió darabra kell lőnünk, az ezen törekvésünket megakadályozni próbáló zsoldosokon átverekedve. Némelyik ellenfél nehezebben hullik el, ők általában életerő csomagot is dobnak nekünk, illetve nagyobb mennyiségű lőszert és pénzt, amiből ugye később fegyvereket vásárolhatunk.
Összességében elmondható, hogy a Tango Fiesta megállja a helyét a saját műfajában, nem nyújt se többet, se kevesebbet, mint hasonszőrű társai, de pár órára kikapcsolódást nyújthat bárkinek, főleg a tipikus akciófilmek kedvelőinek.
Értékelés: 8/10
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…