God of War III Remastered – Játékteszt

10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A God of War mindig is a Sony egyik legnagyobb húzócíme volt, Kratos kalandja már öt éve lezárult, és jelen generációs konzolra megérkezett a harmadik rész felújított változata, ami miatt az egyik szemem sír, a másik pedig nevet.

Félreértés ne essen, a játék nem rossz, sőt majdnem tökéletes, akárcsak 2010-ben volt, viszont Kratos 5-8 órás kalandja nem tartalmaz sok újdonságot, ezért akik előző generáción már végigjátszották a véres bosszúhadjáratot, azokban egy pici hiányérzet maradhat a „Remastered” kiadás után.

Ahogy már megszokhattuk például a The Last of Us PS4-es változatánál, itt is 1080p 60FPS-sel fut a játék, éppen ezért a látványra nem lehet panaszunk. A textúrák még részletesebbek lettek, a víz valamint a fények pedig lehengerlően szépek. A játékban, megkapunk minden DLC-t, amely megjelent PS3-ra, igaz ez kimerül néhány ruhában és páncélban, viszont ezek csak akkor válnak elérhetővé, ha legalább egyszer beteljesítettük Kratos bosszúját. Újdonságként kapunk egy fotó módot, melyben a játékban egy adott képkockát ragadhatunk ki, és szerkeszthetünk kedvünk szerint. Itt különböző, a fejlesztők által előre elkészített keretek közül válogathatunk kedvünk szerint, de állíthatunk a kép kontrasztján, színén, vagy akár témákat adhatunk hozzá. Ami még egy szembetűnő és jópofa dolog, hogy a kontroller led fénye aszerint változik, hogy éppen milyen fegyvert használunk, illetve ha felfejlesztjük tárgyainkat, a szintlépést jelző hang szintén az irányító hangszórójából hallható.

Mint már említettem a bevezetőben is, az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Ezt úgy értem, hogy jobban örültem volna egy olyan kiadásnak, melyben mind a három számozott epizód helyt kap (vagy akár még a 2013-ban megjelent Ascension is), viszont örülök is, hogy legalább a befejező rész ellátogatott a jelenlegi Sony konzolra, és ezáltal olyanok is ízelítőt nyerhetnek a sorozatból, akiknek az előző generációkból kimaradt, hiszen egy remek sorozatról van szó. A játék ráadásul nyomott áron került a boltok polcaira.

Összegzés képen elmondható, hogy a God of War harmadik része most szebb és jobb, mint valaha, ezért aki nem próbálkozott még Kratos hadjáratával, de most megteheti, annak kötelező darab. Aki PS3-on már karcosra játszotta a játékot annak is tudom ajánlani a Remastered kiadást, maximum ő már nem fog úgy elképedni egy-két jelenetnél, mint a többiek, de a szórakozás számára is garantált. Egy szó, mint száz a nyári „uborkaszezonban” ez a játék tökéletes választás lehet bárki számára.

Értékelés: 9,5/10

Megosztás
Közzétette:
geri814

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30