10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A kis stúdiók első játékainál általában két véglet létezik: vagy nagy siker, vagy nagy bukás. A Mara sajnos az utóbbi.

A játék ismertetőjében azt állítja a játék, hogy egy 2.5D platformer játék, amiben egy szerzetessel játszva keressük a helyünket a modern társadalomban, miközben végig utazunk a betondzsungelen. Hát ebből körülbelül a 2.5D és a beton a helytálló, a többi más lehet hogy igaz, de semmiféle említés nincs róla.

Az egész játéknak lényegében semmi története nincs, vagy ha van, akkor én nem találkoztam vele. Összesen 3 pályából áll a játék, amit egy fura pályaválasztó keretében tudunk kiválasztani. Három világító szobor közül az egyiket kell lényegében megfejeljük, és akkor mehetünk az adott pályára.

A pályákon csapdákat és ellenségeket kell átugrálnunk vagy megölnünk. Az ellenségeink nagy fekete golyók, amikre egy maszk van erősítve. A nevük pedig: „Selfie”. Fegyverünket, a csillagokra hasonlító valamit, amit a fura animáció miatt úgy tűnik, hogy karakterünk szájából köpköd kék színű csillagok felszedésével kapunk. Ilyenkor mi magunk és kék ruhára váltunk.

A pályák kinézete szép, városias hatást kelt. A pályák szerkezete viszont már nem ennyire jó. A kamera még vízszintesen is szokatlanul mozog, de amennyiben felfele vagy lefele próbálunk ugrani a jelenlegi helyzetünktől, a kamera mindaddig nem mozdul el, még az ugrás végére nem értünk. Tehát olyan ugrásokat kell tennünk a mélybe általában, hogy nem tudhatjuk előre, hogy csapdában landolunk vagy sem. Ez egy platformer játéknál elég súlyos hiba. Maguk a csapdák sem teljesen ésszerűek, sőt ki sem vehető feltétlen, hogy hol vannak a határaik. Volt olyan, hogy ránézésre simán átugrottam a csapdát és pont mögötte értem földet, de a játék szerint meghaltam. Itt jön a képbe az újabb probléma. A játék ellenőrző pontokkal rendelkezik. Akárhányszor „meghalunk”, mindig azonnal visszatesz minket az előző pontra. A halálunkra semmiféle visszajelzés nincs, semmi animáció vagy idő, hogy észrevegyük, hogy már a pontra visszatértünk. Van egy kis áttűnés a képnél, ami lehet, hogy jól mutat, de mivel instant ott állunk a ponton, ha épp arra jön egy ellenség, akkor mire vége az áttűnésnek már ismét meghaltunk. A portáloknál szintén ugyan ez a helyzet.

A játékban lévő négy achievement közül a játék végigjátszása során egyik sem oldott fel.

Sajnos ezt a játékot jelenlegi formájában nem tudom magasabb pontszámmal értékelni, de ha esetleg újragondolnák a játék szerkezetét, akkor ismét adok a játéknak egy esélyt és újra gondolom majd az értékelést. Remélem egyszer kiderül majd az is, hogy mi célt szolgál a jobb felső sarokban lévő piros elefánt szimbólum.

Értékelés: 3,5/10

Megosztás
Közzétette:
Cefre

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13