DmC: Definitive Edition – Játékteszt

Manapság az újrakiadások korát éljük. A már megjelent Tomb Raider, The Last of Us, valamint Sleeping Dogs után a DMC is megérkezett az újgenerációs konzolokra, ahogy már megszokhattuk, DLC-kkel bővített változatban.

A történetről csak pár szót, mivel korábban már írtunk róla.

A démonapától és angyalanyától származó Dantét felkeresi ikerbátyja, Vergil, aki arra kéri testvérét, hogy közös erőkkel intézzék el az embereket és a démonokat egyaránt rabszolgaságban tartó Mundust, ezzel felszabadítva az emberiséget, valamint a Pokol tornáca, más néven Limbo lakóit. A munkamegosztás igen egyszerű, míg Vergil a való világban hackel és intézi az előre eltervezett dolgokat, addig Dante vért izzadva pusztítja a rusnyábbnál rusnyább lényeket.

A játékmenet egy cseppet sem változott, haladunk előre a történetben, és elintézzük az egyre nagyobb és erősebb ellenfeleket, ami rendkívül jó érzés, ha egy nálunk négyszer-ötször nagyobb szörny végre padlót fog. Viszont jön a feketeleves, megmaradtak a csőszerű pályák, és mivel semmilyen többjátékos móka nem kapott helyet a DMC-ben, ezért elég kicsi az újrajátszhatósági faktor.

Azonkívül, hogy most már FULL HD-ben fut a játék 60 képkocka/másodperccel, kapunk egy Hardcore módot, amely már a profiknak is nyújt egy kis kihívást, hiszen az ellenfeleknek több az életereje és a sebzése is. A játékban helyet kapott még egy nagy újdonság, amely rendkívül hasznos: ki tudjuk jelölni az ellenfeleinket, így egyrészt semmiképpen sem megy mellé a támadásunk, másrészt a démon életerejét is látjuk, s ezzel véget érnek a végtelennek tűnő harcok.

Az új kiadásban megtalálhatjuk az összes letölthető tartalmat, ami eddig megjelent (leginkább Dante kinézetét és fegyvereit szabhatjuk személyre). Habár a legérdekesebb talán mégis a Vergil's Downfall DLC, mely közvetlenül az alapjáték vége után veszi fel a fonalat, s mint ahogy a cím is mutatja, Dante testvérét kell irányításunk alá venni.

:galeria:

A kiegészítőn belül elérhetővé vált egy Bloody Palace mód, amely a történet végigjátszása után válik csak elérhetővé (ezt már ismerhettük a korábbi részekből, illetve az alapjátéknál is találkozhattunk vele Dantét irányítva), itt Vergilt kell életben tartanunk az egyre erősödő ellenségek hullámaiban, s ha ez még nem volna elég, az idővel is versenyt kell futnunk.

Összegzésképpen elmondható, hogy a játék még mindig zseniális, márpedig azért, mert eléri azt, amiért a fejlesztők megalkották: képes szórakoztatni. Aki rendelkezik az új konzolok egyikével, annak különösen ajánlom, hogy tegyen egy próbát vele, főleg ha eddig még nem tette, hiszen azon túl, hogy a DMC szebb lett és még összetettebb, nyomott áron is került a boltok polcaira, és a remek humora is megmaradt, amiért hatalmas piros pont jár a Ninja Theorynak.

Értékelés: 9/10