A Class FM műsorvezetői a hamarosan mozikba kerülő film cserfes sirálycsapatának adták hangjukat. A szinkronizálás Kovács Áron, Vágó Piros, Abaházi Csaba és Garami Gábor számára kihívást jelentett, de igazi profikhoz méltóan teljesítették a feladatot.
A köztudottan rajzfilmőrült Abaházi Csabának régi álma vált valóra: "20 éve dédelgetett vágyam, hogy szinkronizálhassak, legszívesebben Al Pacinónak és Al Bundynak adnám a hangom. Első szerepnek azonban kívánni sem lehetett volna jobbat. Amikor elárultam a gyerekeimnek, hogy hallhatják majd a hangom a filmben, visítva örültek: mindketten óriási SpongyaBob-rajongók, minden adandó alkalommal megnézik a sorozatot a Nickeoldeonon, sőt az is előfordult, hogy az autóban egészen Olaszországig és vissza csak ezt nézték." Azt is elárulta, nem biztos, hogy gyerekei felismerik majd a hangját, mert a sirály szerep kedvéért teljesen el kellett változtatnia.
Vágó Piros izgatottan várta, hogyan teljesít majd ebben a szerepben: "Igazi kihívás volt a sirály hangját utánozni különböző élethelyzetekben. Először kaptam szinkron szerepet, így nagyon izgultam a kotnyeleskedő szárnyas szerepének megformálása közben, de nagyon szívesen bújtam ebbe a karakterbe. A kisfiam tudja, hogy szerepelek majd a filmben, természetesen a bemutatóra is együtt fogunk elmenni."
Garami Gábor számára hatalmas élményt jelentett a szinkron szerep: "Sosem szinkronizáltam még animációs filmet, most Kyle-nak, egy cserfes, minden lében kanál, beszédhibás sirálynak adtam a hangomat, aki egy igazán belevaló, nagyszájú, és beszólós karakter. Teljesen új élmény volt számomra, ahogy egy profi szinkronrendező instruált, bemutatva a karaktert. Először azt gondoltam, sirályt szinkronizálni könnyű, csak bohóckodom és elváltoztatom a hangom, hamar rájöttem azonban, hogy ez nemcsak felolvasás, hanem színészet is, nagyon komoly szakma, amihez rengeteget kell gyakorolni."
Kovács Áron viszont számára hazai pálya volt a szinkronstúdió. "A rádióhoz és az énekléshez hasonlóan itt is a hangommal kellett játszani, ami ismerős terep volt, ráadásul a fiammal is szoktam elváltoztatott hangon beszélni bohóckodásból. Egyelőre nem árultam el neki, hogy egy egész estés rajzfilmben fogok szerepelni, meglepetésnek tartogatom – kíváncsi vagyok, hogy felismeri-e magától a hangom. Ha igen, jót nevetünk együtt, ha viszont nem, akkor élőben is utánzom majd neki a filmben produkált sirályhangot."
A filmet 2015. február 12-től vetítik a hazai mozik, a sajtóvetítésre pedig most hétvégén kerül sor, 3D-ben, úgyhogy írásunkat is hamarosan olvashatjátok róla.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…