Kategóriák: Hírek

6. Retro video- és kvarcjáték kiállítás – Programajánló

11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

2014. október 18-19. között a Csokiban a játékkonzolok és a PC-k ősei lesznek a főszereplők. A látogatóknak pedig bőven nyílik lehetősége a hőskor játékainak kipróbálására is!

Hatodik alkalommal rendezik meg az 1970-es, 80-as és 90-es évek video- és számítógépes játékainak elkötelezett és lelkes megszállottainak szóló, a magángyűjtemények színe-javát felvonultató kiállítást. Ráadásul az esemény hagyományaihoz híven nem csak kordon mögött, az elektronikus játékok hőskorának tárgyi emlékeiként tekinthetők meg a tv-játékok, őskonzolok és a 8 vagy 16 bites otthoni számítógépek. Az idősebb játékosok testközelből nosztalgiázhatnak gyerekkoruk csúcsjátékaival, az ifjabbak pedig rácsodálkozhatnak a maguknál akár háromszor is idősebb hardverek kínálta élményekre.

A szervezők idén arról is szeretnének gondoskodni, hogy ne csupán az élményeket vihessék magukkal a kiállítás látogatói. A Retro kvíz vetélkedő nyereményként felajánlott pólói és egyéb emléktárgyai mellett a PONG bajnokság fődíjaként egy Videoton PONG (magyarosan: tévéfoci) vár a nyertesre. 

A helyszín és az időpont:
Csokonai Művelődési Központ
1153 Budapest, Eötvös utca 64-66.
2014. október 18-19.

Legfrissebb bejegyzések

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18

Jön az MVM Budapest Comic Con 2026!

Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!

2026-03-17

Movierooms – Cinema Management (Alpha) játékteszt

Alkalmam nyílt kipróbálni a Movierooms - Cinema Management című játék alpha verzióját. Több technikai hiba…

2026-03-17