Kategóriák: CikkekVita

Metrico – Játékteszt

11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

„Mégis mi a fene ez?!” Nem tudtam eldönteni, hogy milyen játékélményre számíthatok, csak mértani dolgokat láttam össze-vissza cikázni, a háttérben fel-leugráló százalékokkal és folyamatosan mozgó diagramokkal. A választ a cikkünkben olvashatjátok.

Ez egy PS Vita-exkluzív agytorna. Mint a címből is látható (ha felütjük a régi matematika tankönyvet), egy geometriai fogalomról van szó, amelynek a távolságfüggvényekhez van köze, de nem kell megijedni, nem fogunk találkozni bonyolult egyenletekkel a játék folyamán. Történetre és drámai fordulatokra ugyancsak ne számítsunk, mert az nincs a programban, de e helyett jól kiszámolt és pontos differenciálgeometriai platformerfeladatok igen. Választhatunk, hogy férfi vagy női karakterrel kívánunk-e megmérettetni, aki majd bezuhan ebbe az izgő-mozgó világba. Elkezdünk haladni előre, sikeresen átjutunk az első akadályokon, amelyek a platformerkedvelőknek nem lesznek túl nehezek, aztán igencsak próbára teszi a program az agyunknak azon féltekéjét, ami a logikai dolgokért felelős.

Gondolok itt olyan kihívásokra, hogy például egy magas emelvényen áll karakterünk, felette ott a checkpoint (a kör lenyomásával bármikor visszaugorhatunk erre a pontra, és minden kezdődik elölről), alatta ott az út, amivel elhagyhatjuk az adott pályaszakaszt. De ha leugrunk, hirtelen az előttünk lévő oszlop lecsapódik, ezzel elvágja a továbbjutás felé vezető utat. De ha úgy esünk le, hogy még földet érés előtt, zuhanás közben pattanunk vissza a checkpointra, az oszlop felemelkedik, pont annyit, hogy a következő próbára átférjünk alatta. Az ilyesfajta dolgokat ki kell tapasztalni, és ezek fokozatosan nehezednek az előrejutással.

Ezenfelül a szoftver teljesen kihasználja a Vita alternatív irányítási formáit. A hátsó tapipaddal X és Y tengelyen lőhetünk is golyókat (ennek a későbbiekben lesz jelentősége), szintén kiaknázza a giroszkópban rejlő lehetőségeket is, amivel platformokat döntögethetünk, és a hosszukat is megváltoztathatjuk. Sőt mi több, a hátsó kamera is szerepet játszik ebben az egészben. Érzékeli a távolságot az adott tárgyaktól, amelyeket elé helyezünk, ez lehet a kezünk, vagy akár ráhúzhatjuk a messzebb lévő négy fal egyikére, és ennek függvényében méretváltozásokat lehet kicsikarni azon a platformon, ahol megfordulunk. A főmenüben a már elhagyott pályákat újra be lehet tölteni, ezek egy metróútvonalhoz hasonló ábrán jelennek meg, ahol az egyes szakaszok a megállók. 

Hasonló logikai programmal egyedül a Sony első konzolján találkoztam, ha valakinek dereng a Kurushi, akkor tudja, mire számítson. A Metrico vizualitása és zörejei egy steril elegyet alkotnak, egy üresnek látszó, történettől mentes, ámde annál érdekesebb 2D-s oldalra szkrollozós agytornában lehet részünk, ha beruházunk rá. Tehát, ha kényszert érzünk megpörgetni azt, ami a fülünk között van, és ne adj’ isten Vitánk is van hozzá, akkor ez legyen az.

Értékelés: 7/10

Megosztás
Közzétette:
Hansi

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13