Kategóriák: Hírek

PlayStation 4 – túl a 10 millión

12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony bejelentette, hogy a 2014. augusztus 10-ei adatok alapján a PlayStation 4 túlszárnyalta a világszerte eladott 10 milliós példányszámot.

„Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a felhasználóktól a PS4 egyedi játékélményével kapcsolatban, illetve számtalan jobbnál jobb címet üdvözölhetünk a platformon. Nagyon örülök, hogy a PS4-nek kevesebb, mint kilenc hónap alatt sikerült elérnie a mérföldkőnek számító bűvös 10 milliós számot” – nyilatkozta Andrew House, a Sony Computer Entertainment Inc. elnök-vezérigazgatója. „Nagyon hálásak vagyunk a PlayStation-játékosoknak a támogatásért, és alig várjuk, hogy még jobb és izgalmasabb tartalmakat és szolgáltatásokat nyújthassunk számukra az elkövetkezendő hónapokban.”

A vásárlók rendíthetetlen támogatásának, a külsős fejlesztőknek és a viszonteladóknak köszönhetően 2014. augusztus 10-ei adatok alapján a PS4-játékeladások túllépték a 30 milliós példányszámot. Ebbe beletartoznak a PlayStation® Store-on keresztül történt letöltések, és a kiskereskedelmi üzletek eladásai is. A PS4 platform portfóliója természetesen folyamatosan bővül olyan címekkel, mint például a LittleBigPlanet 3, Destiny, SingStar: Ultimate Party és a DRIVECLUB.  A független fejlesztői közösség is folyamatosan jobbnál jobb játékokkal szolgál PS4-re, ilyen például a Minecraft, a Hohokum és a CounterSpy.

A játékok folyamatosan növekvő száma mellett az SCE azon dolgozik, hogy a PS4 internetes csatlakozási lehetőségével a játékélményt fokozza. Új lehetőségként a játékosok feltölthetik közvetlenül a YouTube-ra a játék közben készített képeiket, a „Share Play” segítségével pedig úgy játszhatunk együtt barátainkkal, mintha egy szobában lennénk velük, sőt a távvezérlés segítségével akár át is vehetjük az irányítást, hogy segítsünk egy rázósabb küldetés végrehajtásában. A PS4 jelenleg világszerte 100 országban és régióban kapható.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20