A The Witcher 3 magyarországi, csehországi és szlovákiai kiadója a CENEGA

12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Cenega együttműködésre lépett a CD Projekt RED-del, melynek keretében a fantasy szerepjátékot Magyarország, Szlovákia és Csehország területén a Cenega adja ki.

„Nagyon izgatottak vagyunk, hogy a CD Projekt RED bizalmát elnyerve lehetőségünk nyílt arra, hogy ezt a játékosok tömegei által várva várt játékot megjelentessük hazánkban. Biztosak vagyunk benne, hogy cégünk azon tagjai, akiknek már volt szerencséje korábban is a The Witcher sorozaton dolgozni, jelentős mértékben hozzá fognak járulni a The Witcher 3 marketingjéhez és kereskedelmi sikereihez" – nyilatkozta Daubner Tamás, a CENEGA HUNGARY ügyvezetője.

Az ügy hazai érdekessége az, hogy eddig a játékot a PlayON (korábban CD Projekt Magyarország Kft., a lengyel CD Projekt leányvállalata) adta ki eddig, akik ráadásul honosították is az utóbbi időben a nagyobb játékokat. Kíváncsian várjuk, a váltás milyen hatással lesz a hazai játékosokra.

A játék Windows PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re jelenik meg. Konkrét megjelenési dátum még nincs, de ahogy ismerjük a CD Porjekt RED-et, alapos munkát fognak végezni a srácok, így még javában folyhat a fejlesztés. Legutoljára a gamescomon láttuk mozgás közben a játékot, amit egyébként direkt a következő generációs konzolokra fejlesztettek, és ennek megfelelően gyönyörű lesz a grafikája.

Legfrissebb bejegyzések

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23

Atomic Heart – DLC#4 Teaser Trailer

Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…

2026-01-22