Kategóriák: Mobil hírek

Assassin’s Creed Pirates – Mobilos tengeri csaták

12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A UbiSoft komoly lehetőséget lát az Assassin’s Creed IV: Black Flagben kiteljesedő tengeri összecsapásokban, a kifejezetten mobileszközökre fejlesztett Assassin’s Creed Pirates ugyanis kizárólag erre koncentrál majd.

A UbiSoft Paris fejlesztette Assassin’s Creed Pirates kizárólag okostelefonokra és tabletekre fog megjelenni, a játékban pedig saját hajónkat és annak legénységét menedzselhetjük, miközben kincsekre vadászhatunk, s hatalmas térképet hajózhatunk be. Kalandjaink során szerzett zsákmányunkat hajónk fejlesztésére (új, erősebb ágyúk, jobb vitorla), illetve legénységünk motiválására költhetjük majd el. A játék főhőse a kalózok aranykorában nagy hírnévre szert tett Alonzo Batilla lesz, akit olyan ismert alakokkal is összehoz majd a sors, mint Blackbeard, Bellamy és Hornigold.

A játék megjelenési dátum egyelőre ismeretlen, az viszont biztos, hogy semmilyen formában nem kapcsolódik a Assassin's Creed IV: Black Flaghez.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24