Az Evolution Studios vadonatúj részleteket osztott meg a PlayStation 4-exkluzív, ingyenesen beszerezhető versenyjátékáról, a DriveClubról.
Mint ismeretes, a DriveClub kétféle változatban lesz majd beszerezhető. A teljes kiadvány mellett ugyanis ingyen is elérhető lesz az Evolution Studios játéka. Ehhez érvényes PlayStation Plus előfizetésre lesz csak szükségünk, a szolgáltatás keretén belül ugyanis a PS4 premierjekor ingyenesen letölthetővé válik majd a DriveClub.
:galeria:
Utóbbi változat azonban sok mindenben kevesebbet nyújt majd, de némi extra pénzmag ellenében bármikor megvehetjük a játék teljes digitális változatát. A játék dizájnjáért felelős Paul Rustchynsky egy friss fórumbejegyzésben megerősítette, ennek árcéduáját hamarosan bejelentik majd. Ugyanebből a bejegyzésből az is kiderült, hogy a PS Plus-os verzióhoz kapunk platinum trófeákat, viszont jó pár helyszín és járgány nem lesz elérhető. Ellenben mindkét változatból nélkülöznünk kell az osztott képernyős módot, cserébe viszont kapunk majd fotómódot. Lehetőségünk lesz videókat is rögzíteni és azokat megosztani, de a fejlesztők állítólag dolgoznak egy olyan alternatív megoldáson, ami lehetővé teszi, hogy pillanatok alatt publikáljuk alkotásainkat. És ami a legfontosabb, ha PS+-os változatot teljessé tesszük, a későbbiekben nem lesz már szükségünk PS+ előfizetésre.
Egy olyan hotdogozónak a működését kell fenntartanod, ahol a vendégeknek fogalma sincs róla, hogy miből…
A Shards of Order az Awaken Realms legújabb, komor deckbuilder játéka, mely számos érdekes mechanikával…
A zseniális Alters alapjáték kiegészítőjeként a Last Variable a befejezés után veszi fel a fonalat,…
Érkezik a DC univerzum legújabb fejezete, a Lámpások sorozat, számos izgalmas doku-story a vadállat kereskedelem…
HAT ZENEKAR. KÉT ÚJ FŐFELLÉPŐ. NINCSENEK HATÁROK. Az FFDP jelenleg Észak-Amerikában turnézik, hogy népszerűsítse vadonatúj,…
A játékosokra különleges születésnapi események, egy új, korlátozott ideig elérhető Modern Era játékmód, egy újabb…