13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nem elég, hogy a nagygépes változatok megjelenése után, két héttel később jelenik meg a PS Vitás Rayman Legends, a játék hordozható változata ráadásul megvágott tartalommal kerül majd forgalomba.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Rayman Legends múlt héten megjelent PC-s, PS3-as, Xbox 360-as és Wii U-s verzióit csak két héttel később követi a beígért PlayStation Vitás változat. Ha ez nem lenne elég, akkor a hordozható verzió mintegy közel 12%-kal kevesebb tartalmat is ígér.

:galeria:

A NeoGAF ugyanis kiderítette, hogy a UbiSoft korábbi ígéretével szemben mégse egy az egyben ugyanazt a tartalmat kínálja majd PS Vitán, mint a nagygépes változatok esetében. Hiába kapunk öt PS Vita-exkluzív helyszínt, ha cserébe a kiadó kivágta a játékból az Invasion mód 28 helyszínét.

Chilly szerint egyébként fantasztikusra sikeredett a Rayman Legends, aminek tulajdonképpen csak egyetlen hibája van: a Wii U-s verzió nyújtotta játékélményt nehezen tudja visszaadni a PC-s, PS3-as és Xbox 360-as változat.

Legfrissebb bejegyzések

Meat Grinder: Hotdog Simulator játékteszt

Egy olyan hotdogozónak a működését kell fenntartanod, ahol a vendégeknek fogalma sincs róla, hogy miből…

2026-08-12

Shards of Order – betekintő

A Shards of Order az Awaken Realms legújabb, komor deckbuilder játéka, mely számos érdekes mechanikával…

2026-08-07

The Alters: Last Variable – DLC betekintő

A zseniális Alters alapjáték kiegészítőjeként a Last Variable a befejezés után veszi fel a fonalat,…

2026-08-06

HBO Max – 2026 augusztusi ajánló

Érkezik a DC univerzum legújabb fejezete, a Lámpások sorozat, számos izgalmas doku-story a vadállat kereskedelem…

2026-08-05

World of Tanks Modern Armor – Visszatér a Metal Fest 2026, élén a Five Finger Death Punch zenekarral

HAT ZENEKAR. KÉT ÚJ FŐFELLÉPŐ. NINCSENEK HATÁROK. Az FFDP jelenleg Észak-Amerikában turnézik, hogy népszerűsítse vadonatúj,…

2026-08-05