13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Grand Theft Auto V Xbox 360-as változata két lemezen foglal helyet, s úgy tűnik, bőven elegendő, ha csak az „Install” feliratú korong tartalmát másoljuk fel a konzol merevlemezére.

Nem mi mondjuk ezt, hanem a Rockstar, ugyanis azok, akik a jobb teljesítmény elérésének hitében a "Play" feliratú lemez tartalmát is felmásolják az Xbox 360-ra, bizony csalódni fognak. A vásárlók panaszai szerint ugyanis ebben az esetben több tárgy is pop-upol.

A probléma egyrészt orvosolható úgy, ha csak az "Install" feliratú korong tartalmát telepítjük, másrészt úgy, hogy pendrive-ra másoljuk fel a "Play" lemezt.

Emellett számos látnivaló is befutott a játékhoz, többek között meg tudjuk mutatni a GTA V első egy óráját, illetve azt is, hogy milyen keresztülvezetni Los Santos-on.

A GTA V a mai naptól már hivatalosan is megvásárolható, egyelőre csak PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.

Legfrissebb bejegyzések

Meat Grinder: Hotdog Simulator játékteszt

Egy olyan hotdogozónak a működését kell fenntartanod, ahol a vendégeknek fogalma sincs róla, hogy miből…

2026-08-12

Shards of Order – betekintő

A Shards of Order az Awaken Realms legújabb, komor deckbuilder játéka, mely számos érdekes mechanikával…

2026-08-07

The Alters: Last Variable – DLC betekintő

A zseniális Alters alapjáték kiegészítőjeként a Last Variable a befejezés után veszi fel a fonalat,…

2026-08-06

HBO Max – 2026 augusztusi ajánló

Érkezik a DC univerzum legújabb fejezete, a Lámpások sorozat, számos izgalmas doku-story a vadállat kereskedelem…

2026-08-05

World of Tanks Modern Armor – Visszatér a Metal Fest 2026, élén a Five Finger Death Punch zenekarral

HAT ZENEKAR. KÉT ÚJ FŐFELLÉPŐ. NINCSENEK HATÁROK. Az FFDP jelenleg Észak-Amerikában turnézik, hogy népszerűsítse vadonatúj,…

2026-08-05