Kategóriák: Filmkritikák

Elysium – Zárt világ – Filmkritika

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Neill Blomkamp a District 9-cel megmutatta, hogyan lehet szórakoztatóan és elgondolkodtatóan éles társadalomkritikát a vásznon megfogalmazni. Az Elysium – Zárt világ ezzel szemben egy közönséges akciófilm, sci-fi köntösben.

A District 9 ismeretében joggal várhatja el az ember, hogy Neill Blomkamp valami hasonlóval rukkoljon elő. Az Elysium – Zárt világ a korai bemutatók alapján igazán ígéretesnek tűnt, úgy festett, hogy a rendező ismét mélyére hatol társadalmunk aktualitásainak. Amíg a District 9-ben a bevándorlás kérdésköreit járta körbe, addig az Elysium a társadalmi rétegek között egyre élesedő, napjainkat is komolyan átszővő feszültséget helyezi a középpontba. A szegények-gazdagok közötti ellentétek, s az ebből fakadó nézeteltérések azonban csak felszínesen vannak bemutatva a filmben, az Elysium ugyanis egy keményvonalas, pergős akciófilm, csak sci-fi köntösben.

Ez persze nem baj, mert annak egészen kiváló, csak hát minket megint csúfosan átvertek, az Elysiumot ugyanis minden fórumon sci-finek hirdették, a műfaj sajátosságai azonban annyiban kimerülnek, hogy kapunk egy, a Mass Effect Citadelljéről mintázott űrbéli várost (ez maga Elysium), egy lepukkant Los Angeles-t, meg pár spéci, futurisztikus kütyüt. Mindaz, ami a District 9-et korábban jellemezte, s sikeressé tette, teljesen háttérbe szorul. A társadalmi rétegek között kialakult szakadék problémakörét egészen elnagyoltan kezeli a film, s eközben számos logikai bukfenc is tovább csorbítja a soványka forgatókönyvet.

Pedig biztató felütéssel indít a film, részletes képet kapunk arról, milyen a 2154-es év Los Angelesében élni. A nyomor, a betegségek között élő szegények nap mint nap az életükért küzdenek, miközben az égbolton virító Elysiumra vágynak. Joggal, a gazgadok kiváltságának számító új otthonon ugyanis nincsenek betegségek, tiszta a levegő, ráadásul egy gyógyítóágynak köszönhetően minden bajukat azonnal orvosolni tudják. Max Da Costa (Matt Damon) gyerekkora óta az Elysiumra vágyik, de a nyomor maga alá söpörte, így végül gyári munkásként tengeti mindennapjait. Egy halálós dózis besugárzás után azonban nincs más választása, ha élni szeretne, mindent el kell követnie, hogy eljusson az égi városba.

Az Elysium tehát nem rossz film, akciófilmként tökéletesen működik, kellően lendületes és látványos, csak nekünk nem ezt ígérték.

Értékelés: 6/10

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20