12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A remake-ek és a HD-s felújítások korát éljük. Most egy rég elfeledettnek hitt játékot támasztanak fel, amelyben a sötét oldal kapui újra megnyílnak, és démonok erednek a nyomunkba.

Hát persze, hogy a Shadow Warriorról van szó! A Shadow Warriort 1997-ben az FPS-műfaj szülőatyja, a 3D Realms alkotta meg. Elérkezett az idő, hogy az új hullám ezt a játékot is utolérje, és a régi klasszikus kapjon egy kis ráncfelvarrást, aminek keretein belül az alapjáték mellett természetesen a két kiegészítő is helyett kapott.

Lo Wang lesz a főszereplőnk, aki Japán legnagyobb vállalatvezetőjének személyi testőre. Egy nap viszont megtudjuk, hogy főnökünk az országot az uralma alá akarja hajtani a sötét oldal segítségével. Így azonnal benyújtjuk a felmondásunkat, de főnökünk ezt nem hagyhatja, hiszen túl veszélyesek vagyunk a számára. Éppen ezért a démoni lényeket ereszti ránk, hogy megöljenek minket.

A játék megjelenése komolyabb sminkelésen esett át, ami nagyon szépre sikeredett. De ha az eredeti látványvilággal akarunk játszani, azt is megtehetjük, csak a beállításokba kell belépnünk. Zene és hangok terén is szép munkát végeztek a felújítás során, ezek mind megfelelnek a mai kor elvárásainak.

Egy fiatalabb játékosnak ugyan furcsa lehet a játék, mert bizony nehéz. A pályákat mindig át kell néznünk rejtett helyekért és hogy megtaláljuk a továbbjutáshoz szükséges kulcsot, amik megszerzéséhez néha észmunkára is szükség lesz. Nem árt ügyelni az életünkre, mert ha elhalálozunk, kezdhetjük előröl a pályát, hacsak nem mentettünk, ami erősen ajánlott. A régi motorosoknak viszont hatalmas retroélményt ad, főleg ha játszottak az eredetivel. A játékmenetet nem változtatták meg igazán, meghagyták a klasszikus elemeket, csak szépen felújították a grafikát és a hangokat (és az irányításnál kapunk egértámogatást is), de így tökéletes szórakozást nyújt minden korosztálynak.

Maga a játék, amiben a kiegészítők is benne vannak, 10 euróba kerül a Steamen. Kicsit drágának mondható, mert annyi pluszt nem tartalmaz, és ez az egyetlen igazi gyenge pontja (főleg, hogy az eredeti mű ingyenes). Viszont ha a közeljövőben kifogunk egy nagyobb akciót (például most éppen tart egy július 22-ig, amelynek keretében 15% kedvezménnyel vásárolhatunk), és szeretjük az ilyen retrojátékokat, akkor olyan alkalmi vételt jelent, ami garantáltan hosszú órákra le tud kötni minket.

A másik apropója a cikknek, hogy ősszel érkezik a remake. Ezt teljesen a mai kor elvárásainak megfelelően készítik: lesz látványos 3D grafika, és a kardvívás is kidolgozottabb lesz, hogy még élvezetesebb legyen a démonokat eltenni láb alól. Viszont a történet és a főszereplő marad. Akinek az eredeti tetszik, mindenféleképpen tegyen egy próbát majd az újjal is, de ha nem szereted az ennyire retro játékokat, akkor lehet, a remake lesz a befutó.

Megosztás
Közzétette:
NepTum

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30