E3 2013 – Generációt vált a Rainbow Six: Patriots

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A 2011-ben bemutatott Rainbow Six: Patriots-ról jó ideje nem hallhattunk semmit. Ennek oka volt, a játék ugyanis crossgenből időközben simán next-gen cím lett, így a fejlesztés is elhúzódik

A Rainbow Six: Patriots-ot még 2011-ben mutatták be, PC, PlayStation 3 és Xbox 360 platformokra. Az eltelt két évben aztán nagyon eltűnt a UbiSoft csapatalapú lövöldéje, aminek okát a UbiSoft sales és marketing osztályának alelnöke, Tony Key az idei E3-on végre megosztotta az IGN-nel.

Key a vele készült interjúban elárulta, a Watch Dogs-ot készítő csapat eredetileg next-gen konzolokra tervezte a játékot. Az új konzolok képességeihez igazították a játékmenetetet, a dizájnt, egyszóval mindent, s mikor kiderültek a next-gen masinák pontos specifikáció, beigazolódott, helyesen döntöttek. Key éppen ezért úgy véli, el kell dönteni, hogy egyes játékokhoz melyik platform is passzol igazán, s látva a PS4 és az Xbox One adottságait, nem vitás, hogy a Rainbow Six: Patriots számára ez a két konzol a megfelelő.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20