Kategóriák: PC hírek

Prey 2 – A Dishonored fejlesztőihez került?

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Kotaku értesülései szerint nagy a kavar a Prey 2 körül, amióta ugyanis nem hallottunk a játékról, a Bethesda elvette a projektet a Human Headtől, s megpróbálta másoknak lepasszolni, nem sok sikerrel.

A Prey 2 fejlesztése állítólag már tavaly április óta áll, a Bethesda és a játékot készítő Human Head ugyanis összerúgta a port. Bár a kiadó jelezte, nem lövik le a projektet, az elmúlt egy évben semmilyen biztató hír nem érkezett a játékról, s úgy tűnik, nem véletlenül.

A Kotaku ugyanis belsős információkra hivatkozva hétvégén arról számolt be, hogy a Bethesda először az Obsidian Entertainmentet bízta meg a projekt befejezésével, de ebből végül nem lett semmi, majd a felkért Rebellion se vállalta el, így végül a Dishonoreddal komoly sikereket elért Arkane Studios nyerte meg a Prey 2-öt. Ennek viszont a stúdiónál nem mindenki örül, már csak azért is, mert teljesen a nulláról kell elkészítenük a játékot, ami a tervek szerint 2016-ban jelenne meg.

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19