13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Square Enix nyomozós játékáról, a Murdered: Soul Suspectről láthattunk már játékmenet kedvcsinálót, s történetmesélő trailert, képeket azonban még nem. Egészen idáig, most ugyanis befutott az első csokor.

A Square Enix egy jó ideje komoly lejtmenetben van, így a hírnevükön esett csorbát ideje kiküszörölni. Erre lehet kiváló gyógyír legújabb játékuk, a Murdered: Soul Suspect, amiben egy meggyilkolt nyomozót alakítunk majd, aki a halál után a két világ között ragadva kap majd lehetőséget, hogy felkutassa gyilkosát. Az időközben természetfeletti képességekre szert tett nyomozó nem csak kihallgatni tudja majd a holtakat, hanem akár befolyásolni is őket. Emellett túlvilági szellemekkel és lényekkel is szembe fogunk nézni, miközben számos rejtélyt is meg kell majd oldanunk.

:galeria:

A Murdered: Soul Suspect 2014 elején jelenik meg PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23