Kategóriák: PlayStation 3 hírek

Gran Turismo 6 részletek, képek, trailer

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Megkezdődött Silverstone-ban a Gran Turismo-sorozat tizenötödik születésnapját ünneplő rendezvény, ahol az ünneplés mellett a széria régóta pletykált hatodik részéről is szó esik. Katt az első részletekért és látnivalókért.

Már a Sony is hivatalosan megerősítette, hogy a Gran Turismo 6 bejelentésére a silverstone-i Gran Turismo-ünnepségen kerül sor. Délelőtt arról írtunk, hogy a játék hivatalos oldalára egy rövid időre felkerült a játék neve, nem sokkal később pedig megérkeztek az idő előtt kiszivárgott hivatalos sajtólevélből származó első részletek is.

Az írásos anyagból kiderül, hogy a Gran Turismo 6 PlayStation 3-ra fog megjelenni, idén ősszel. Az új rész a GT 5 autói és helyszínei mellett továbbiakat is fel fog vonultatni, így kezdetben közel 1200 járgány közül válogathatunk majd. Csak kezdetben, az ígéretek szerint a játék megjelenését követően masszív DLC-özönre számíthatunk, így mind a pályák, mind az autók kínálata bővülni fog. A helyszínekből egyébként 33 lesz (hét új mutatkozik majd be), ami összesen 71 bejárható pályát jelent. A hatodik részben ezek közül hét lesz teljesen új, köztük 19 teljesen új variánssal. Ezek között találjuk majd a silverstone-i asztfaltcsíkot, valamint az Andalúzia vidékét felölelő helyszíneket is.

:galeria:

Sokkal hangsúlyosabb szerep jut a közösségi funkcióknak, így lesznek olyan szolgáltatások, amelyek támogatják majd a tableteket és az okostelefonokat. Megújul a felhasználói felület is, továbbá a játékbeli fizika (hangsúlyosabb szerep jut a felfüggesztéseknek, a gumiknak és az aerodinamikának), ezzel még realisztikusabbá téve az élményt. A pályaszerkesztő még több lehetőséget ad a kezünkbe, s most már a környezetet is befolyásolhatjuk. Az autók testreszabása is bővebb opciókat kínál, illetve teljesen egyedi bajnokságokat is indíthatunk.

A játék demója júliusban érkezik, a GT Academy bajnokság keretein belül.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20