Kategóriák: PC hírek

Guild Wars 2 – Super Adventure Box

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nemrég volt a bolondok napja, ami egy jeles nap a játékok világában is. Az ArenaNetes srácok nem pihentek, és erre a jeles napra egy komplett világot alkottak meg a Guild Wars amúgy sem kicsi univerzumában.

De ez a világ nem is akármilyen, hiszen a 8 bites retro korszakot idézi meg egy, a korszakra jellemző történet társaságában.

Mi leszünk a hősök, akiknek a feladata, hogy megmentsük a Hercegnőt a gonosz karmaiból, ami természetesen nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. A feladat során több pályát kell teljesítenünk, amelyek önmagukban is külön világot alkotnak (enyhe utalás Mario világaira). Természetesen nem kell egyedül nekivágnunk a kalandnak, hiszen négy másik társunkkal együtt vehetjük fel a küzdelmet a gonosszal. A Mario-vonalat erősíti, hogy ebben a minijátékban az ugrálós részek nagy hangsúlyt kapnak, amit lehet szeretni vagy éppen utálni.

A Guild Warsra jellemző vonások sem maradhatnak el, így a látványvilág elég lehengerlő (már amennyire egy 8 bites világ az lehet). Április 1-jén indul az egész, és a hónap végén sajnos búcsút kell intenünk neki. Akinek megvan a játék, erősen ajánlott a kipróbálása, mert nagyon vicces, és hatalmas élményeket ígér. Ha éppen nincs kivel belevágnunk a kalandokba, az sem gond, hamar találunk társakat. Az ArenaNet szerintem ezzel kiérdemelte az idei Legjobb április bolondja címet.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20