13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Eurogamer kiderítette, hogy a Bungie készülő MMOFPS-ében három játszható faj és három játszható kaszt jut majd szerephez. Lássuk, kik közül lesz lehetőségünk válogatni.

Az első választható frakció az emberek lesznek, akik a Föld utolsó megmaradt , az Utazó által is védelmezett városában élnek, Az Eurogamer leírása szerint úgy három szóval írhatóak le a faj főbb jellegzetességei: Közösségiek, kemények és egyszerűek.

Az Awokenek egzotikus, misztikus és gyönyörű teremtmények, a Bungie pedig főleg vámpírokból, az elfekből, a szellemekből és az angyalokból nyert ihletett.

Az Exo faj képviselői észjóslóak, erőteljesek, s fáradhatalan harci gépezetek. Megalkotásukkor a fő inspirációt a Halo Master Chiefje és a Terminátor szolgálta.

Mindhárom fajon belül három különböző képességű kaszt közül választhatunk majd. A Titán például a "jövő katonája", akit a sci-fikből ismert űrkatonák ihlettek. A Vadászhoz a westernekből ismert fejvadászok szolgáltak inspirációként, míg a Boszorkánymester úgy írható le, mint egyfajta "űrvarázsló".

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19