Kategóriák: Hírek

Lego Technic Race Car – Bemutató

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Közel negyven éve, hogy elrajtolt a LEGO Technic-sorozata, s bár ez idő alatt túl nagy forradalom nem köszöntött be a szériában, a összerakható járgányok listája időközben egészen impozánsra hízott. Mi most egy versenyautót raktunk össze.

Emlékszem, az én gyerekkoromban a LEGO még nem a különböző világokra ráhúzott építőkockás móka volt, hanem egy olyan szórakozás, ami során nem csak a kézügyességünket fejleszthettük, hanem a semmiből valami egészen elképesztő, akár működő dolgokat is alkothattunk. Nem voltak ezerféle választható variációk, viszont a még mindig stabilan futó Technic-sorozat már akkor is magabiztosan ontotta magából a különböző, összeszerelhető járgányokat. Úgy 6-8 éves koromban, karácsonyra kaptam két összerakható járművet, amelyek ha nem is hagytak mély nyomott bennem (értsd: nem lettem LEGO-fanatikus), azért kellemes emlékként őrzöm őket, már csak azért is, mert meglehetősen komoly küzdelem árán sikerült összeraknom a piros és fehér színű monstrumot. Aztán eltelt majdnem húsz év, és ismét a kezembe került egy doboz, az élmény pedig leírhatatlan volt. Megelevenedtek a régi képek, s gyermeki lelkesedéssel vetettem bele magam a kapott versenyautó összeszerelésébe.

Pedig a 7-14 éveseknek kínált LEGO Technic Race Car egyáltalán nem okoz komoly fejtörést, s nagyjából egy óra alatt összeszerelhető, mégis kiváló alkalmat nyújt arra, hogy kiszakadjunk a hétköznapi mókuskerékből, s ha csak rövid időre is, de valami valóban hasznos, értékes dologgal töltsük el az esténket. A kor ne tévesszen meg senkit, a LEGO lassan négy évtizedes múltra visszatekintő Technic-sorozata valójában egy kortalan szórakozás, mert szerepeljen bármi is a dobozon, nem az a fokmérője a szórakozásunknak, hogy hány éveseknek ajánlják a játékot. Jómagam minden percét élveztem az elemekkel való küzdelemnek, s a sikeres összeszerelés után duplán jó érzés tölti el az embert: egyrészt akkor, amikor működésre fogja munkája gyümölcsét, másrészt akkor, amikor gondosan elhelyezzük remekművünket a polcunkon, mondjuk a többiek társaságában.

De igazából nem is kell megrögzött gyűjtőnek lennünk, a LEGO Technic bármely darabja nyugodt szívvel ajánlható nemtől és kortól függetlenül, még akkor is, ha az illető éppen nem szeret LEGO-zni, mert könnyű ráérezni az ízére. Egyedül talán a matricázás az, ami kicsit távol áll a valós LEGO-élménytől, de kellő kézügyesség birtokában a legkisebb alkatrészre is pillanatok alatt rávarázsolhatjuk a kapott díszítőelemeket.

Éppen ezért felesleges csillagozni vagy pontszámmal illetni aktuális tesztpéldányunkat, mert a tesztelés szó szerint vett értelmezésében képtelenség olyan kritériumokat megfogalmazni, amelyeknek eleget kellene tennie egy ilyen szórakoztató élménynek. Ha még nem élted meg, próbáld ki, ha pedig rendszeres vásárlója vagy a sorozatnak, akkor ne hagyd ki a Race Cart.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20