Darrell Gallagher, a Crystal Dynamics stúdió vezetője a Variety-nek adott interjúban megerősítette, készülőben van egy új Tomb Raider mozifilm, ami a mai napon megjelent rebooton alapul majd.
Gallagher a Variety-nek nyilatkozva elmondta, a filmet azzal a GK Films-szel közösen készítik, akik olyan mozifilmek mögött állnak, mint a The Departed, a Rango vagy a Hugo. A Crystal Dynamics stúdiójának vezetője azt is megerősítette, a filmadaptáció a ma megjelent játékon alapul majd, s semmiképpen se szeretnék folytatni a korábbi Tomb Raider filmeket.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…