Kategóriák: Hírek

Samsung Experience Store nyílt az Allee-ban

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Samsung megnyitotta új, 105 m2-es, prémium kategóriájú márkaboltját, ahol széles termékportfólióval, a legnagyobb kiegészítőválasztékkal és GALAXY S4-gyel várja az érdeklődőket.

„Az Allee Bevásárlóközpontban nyílt Samsung Experience Store azért is kiemelkedő, mert a Samsung mobileszközök, táblagépek, fényképezőgépek, notebookok és kiegészítők Magyarországon sehol nem látott választékát kínálja. Az üzletben szervizpontot üzemeltetünk gyorsszervizzel, és szakképzett trénercsapat segít a felmerülő kérdések megválaszolásában. Az érdeklődők és ügyfelek oktatását az üzleten belül kialakított konzultációs pontban, barátságos környezetben tesszük lehetővé. Vadonatúj márkaboltunk méltó helyszínéül szolgál a GALAXY S 4 hazai debütálásának is” – mondta el az üzlet megnyitóján Kunos Balázs, a Samsung mobil és IT üzletágának igazgatója.

A Samsung okostelefon-portfóliójának idei zászlóshajójával is a Samsung Experience Store-ban találkozhatnak hazánkban elsőként az érdeklődők. A GALAXY S4, amelyet a felhasználók számára igazán fontos szempontok figyelembe vételével alkottak meg, Full HD Super AMOLED technológiájú, 5 hüvelykes képátlójú, 441 ppi képpontsűrűségű kijelzővel, 13 megapixeles hátlapi kamerával és nyolcmagos processzorral kápráztatta el a készüléket kezükbe vevőket.


További helyszíni fotókért kattints ide vagy a képre!

A most nyílt Samsung Experience Store különleges nyitási akcióval várja az első 50 darab 10.1 hüvelykes GALAXY táblagép vásárlóit: mindannyian egy ST150F Wifi-s fényképezőgépet is kapnak mellé ajándékba.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24