Kategóriák: Vita

Killzone: Mercenary részletek, megjelenés, látnivalók

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavalyi GamesComos bemutatkozás után ismét hallat magáról a PS Vitára készülő Killzone: Mercenary, ami a friss részletek szerint szeptember közepén érkezik meg Európába.

A Guerrilla Cambridge fejlesztésében készülő Killzone: Mercenary Európában szeptember tizennyolcadikán jelenik meg, kizárólag PlayStation Vitára. A Killzone 3 motorját használó hordozható shooterben egy korábbi UCA zsoldost, Arran Dannert alakítjuk majd, aki a megfelelő fizettség ellenében tulajdonképpen bárki kérésére elvégzi a piszkos munkát, így egyaránt teljesít feladatokat az ISA és a Helghast számára is. A történet az első Killzone után veszi fel a fonalat, s számos olyan helyszínt látogatunk majd meg, amelyek a trilógiából már ismerősek lehetnek.

A cselekmény akkor lendül be, amikor főhősünknek a vektai nagykövetet és annak családját kell kimenekítenie Pyrrhusból, a küldetés során azonban kiderül, a háború végkimenetele valójában a nagykövet fiának sorsától függ. Innentől pedig kezdetét veszi a küzdelem a fiúért, Danner pedig igyekszik megfelelően egyensúlyozni pénzügyi és morális dilemmái között.

A játék kampánya összesen kilenc küldetésből áll, amelyek egyenként egyórás élményt kínálnak. A missziók végén extra kihívások nyílnak meg, amelyeket a végigjátszás során próbálhatunk ki. A multiplayer szekcióban összesen három, nyolcfős összecsapásokat ígérő játékmód lesz (köztük az ismerős Warzone-nal), hat különböző helyszínnel. Mind a single-ben, mind a multiban minden megmozdulásunkat jutalommal díjazza a játék, az így szerzett pénzt pedig fegyverekre és felszerelésekre költhetjük.

:galeria:

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19