13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavalyi E3 egyik kellemes meglepetése volt a UbiSoft prezentációján bemutatott Watch Dogs, ami a kezdeti hírekkel ellentétben nem csak next-gen, de kurrens konzolokra is készül, igaz, nem azokra érkezik előbb.

A UbiSoft vezetője, Yves Guillemot a holland Inside Gamer magazinnak adott interjút, amiben a Watch Dogs kapcsán elárulta, a fejlesztés első körben PC-re és next-gen konzolokra, köztük PlayStation 4-re zajlik, s majd csak ezután vizsgálják meg annak lehetőségét, hogyan tudják költséghatékonyan portolni PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra is a játékot. Guillemot azt se tartja kizártnak, hogy az idei E3-on akár már a játék két különböző változatát is megmutatják.

Eközben a Watch Dogs technikai igazgatója, Sebastian Viard a Twitteren elárulta, a pletykákkal ellentétben új játékuk nem támaszkodik az Assassin's Creed AnvilNext technológiájára, a csapat ugyanis egy egészen új engine-t fejlesztett, ami jelenleg Disrupt kóvnéven fut.

A nyílt világú sci-fi thriller kapcsán a producer, Dominic Guay is nyilatkozott, mégpedig a Digital Spy-nak. Guay az interjúban a Wii U-s változatról mesélt, egészen pontosan arról, hogyan tudják majd kiaknázni a GamePad-ben rejlő lehetőségeket. A producer rávilágított, hogy a játékban a főhős, Aiden Pearce mobiltelefonja segítségével kapcsolódik a rendszerekhez, így könnyű elképzelni, mire is lehet majd használni a GamePadet.

A Watch Dogs idén jelenik meg, PC-re, PS3-ra, PS4-re, Xbox 360-ra, a következő Xbox-ra és Wii U-ra.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24