Kategóriák: Hírek

PlayStation 4 – Novemberi premier, előfizetéses szolgáltatások

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ha minden igaz, akkor a Sony ma éjjel lerántja a leplet a PlayStation 4-ről, azonban a nagy bejelentés előtt újabb pletykák érkeztek a konzol kapcsán. A friss híreket ezúttal a Kotaku szállította.

A Kotaku információ szerint az Orbis kódnéven is ismert PlayStation 4 megjelenésére novemberben kerül sor, a Sony pedig kétféle kiszerelésben dobja majd piacra a gépet. Az egyik változat 429 és a másik 529 dollárba fog kerülni, s mindkét verzióhoz alaptartozékként jár majd a PlayStation Eye kamera.

Szintén a Kotaku-tól származó információ, hogy a PS3 cross-platform funkciója a PS4 esetében még szélesebb körben lesz használható, s a PS Vita mellett számos, a Sony által elismert készülék jóvoltából tudunk majd kommunikálni a konzollal. Például mobiltelefonunk vagy tabletünk segítségével használhatjuk a PSN funkcióit, vagy akár játékokat is vásárolhatunk, amelyek aztán azonnal le is töltődnek a PS4-re.

Állítólag a PlayStation Plus szolgáltatástól is megválik a Sony, s helyét a PlayStation World veszi át, ami az Xbox Live-hoz hasonlóan előfizetéses rendszerben fog működni. Például olyan funkciókat kapunk a pénzünkért, mint a "spectator" mód, ami lehetővé teszi, hogy nézhessük, amint barátaink épp játszanak.

Nem a Kotaku-tól származó pletyka, hogy a Sony beregisztrálta a PlayStation Cloud domain címeket, ami minden bizonnyal a már pletykált Gaikai-féle cloud-szolgáltatást takarja.

Legfrissebb bejegyzések

World of Tanksben – A Wargaming rátesz még egy lapáttal!

A World of Tanks csapata újabb meglepetésekkel készült a karácsonyi szezon alatt a játékosoknak.

2025-12-22

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13