Die Hard – Drágább, mint az életed – Filmkritika

John McClane, a név, ami hallatán mindenki tudja kit takar, a név, ami összefonódik az akciófilmek új érájának kezdetével, s a név, amit most alaposan megtépáztak az ötödik résszel, a Die Hard – Drágább, mint az életeddel.

A Die Hard franchise idén ünnepli huszonötödik évfordulóját, egyesek pedig úgy vélik, ezáltal jogot formálhatnak arra, hogy egy grandiózus új, ötödik résszel tisztelegjenek azon széria előtt, ami a '90-es évek elejét jellemző akciófilmeknek fazont szabott. A Die Hard – Drágább, mint az életed másfél órája azonban ékesen bizonyítja, téves a feltételezés, mert az, amit a nem túl acélos filmjeiről híres John Moore rendező összehozott, s amit Die Hard címmel igyekeznek lenyomni a torkunkon, az a negyedik résszel elindított folyamat totális beteljesülése. Egy olyan nem követendő példa, amivel évekkel vagy évtizedekkel ezelőtt ügyesen és szakértelemmel felfuttatott franchise-okat vágnak haza pénzhéhes, csakis újabb extra dollárokat a szemük előtt kergető öltönyösök és stúdiófőnökök.

Az új rész követi a negyedik felvonás modern gondolkodású cselekményvezetését, azaz ezúttal se kapunk épkézláb történetet. Tulajdonképpen ugyanazt éljük át, mint pár évvel ezelőtt, csak McClane ezúttal a fiával próbálja meg rendezni a viszonyát, közben pedig belevekeredik egy újabb kalamajkába (ezúttal Moszkvában), amiben aztán totálisan érdektelen főgonoszt kerget, pont annyira súlytalant, mint amilyen Timothy Olyphant volt. Hol vannak már a Gruber-fivérek, vagy éppen a második rész rosszfiúja, Stuart ezredes, hol vannak a valós, hihető motivációk, az érdekes karakterek, a szórakoztató egysorosok, de ami minden kérdésnél jobban foglalkoztat, hova tűnt McClane esendősége?

A Die Hard – Drágább, mint az életedben ugyanis McClane minden akadályt gördülékenyen vesz, nincsenek már szakadt, véres pólók, szenvedések. Csakis a film elejétől a végéig magas hőfokon égő akció van, s ha megpróbálunk attól elvonatkoztatni, hogy Die Hard-filmet nézünk, akkor akár egészen pozitív végkicsengésű is lehetne ez a kritika. De amikor maga az író is a klasszikus három részen nőtt fel, s tulajdonképpen maguk a marketingesek is alaposan rájátszanak a Die Hard címre, akkor nincs mit tenni. El kell fogadni, hogy napjaink akciófilmjei már közel sem képviselnek olyan jellegű értéket, mint a '90-es években, s ez felvet egy kérdést: Ez a fajta átalakulás (ami amúgy természetes folyamat), valójában a nézők igényei, vagy éppen a stúdiók által generált?
 

Értékelés: 4/10