13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Márciusban végre lehull a lepel a Bungie következő tíz évét kitöltő új játékáról, a Destiny-ről, a Halo-sorozat készítői ugyanis San Francisco-ban, az idei Game Developers Conference-en tartandó konferencián ismertetik az első részleteket.

Az idei GDC-n konferenciát tart a Bungie, ahol a téma nem más lesz, mint a csapat új, grandiózus sci-fi MMOFPS-játéka, a Destiny. A bejelentés szerint a Halo-széria fejlesztői a játék hatalmas univerzumát, annak főbb pilléreit, s annak készültét mutatják be.

A Destiny első része a tervek szerint jövőre jelenik meg, Xbox 360-ra és következő generációs Xbox-ra, amit aztán 2014-ben követ a PlayStation 3-as epizód, míg a folytatás már PS3-ra és PC-re is elérhető lesz. Az új részek két éves ciklusokban mutatkoznak be (2015, 2017, 2019), a köztes években pedig letölthető tartalmakkal bővül majd a Destiny.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24