A Tomb Raider reboot harmadik fejlesztői naplójában a játék zeneszerzője, Jason Graves mutatja be az ifjú sírrabló kalandjának zenei hátterét, miközben a Crystal Dynamics globális termékfelelőse, Karl Stewart a Twitteren osztott meg friss részleteket.
A Tomb Raider kapcsán olyan lényegi információkat osztott meg a Crystal Dynamics globális termékfelelőse, Karl Stewart a Twitteren, mint például a játékidő vagy a játékmechanikát érintő újdonságok. A Twitteren zajló kérdezz-felelekben például kiderült, a Tomb Raider Reboot megközelítőleg 12-15 órás játékidővel rendelkezik majd, de a hosszúságot alaposan befolyásolja az is, hogy milyen stílusban teljesítjük a feladatokat.
A napjainkat jellemző életerő visszatöltés is visszaköszön majd, azaz nem lesz életerőcsík. A fejlesztők komolyan terveznek a franchise-t újraélesztő Tomb Raider reboottal, terveik szerint, ha megfelelőek lesznek az eladási mutatók, akkor mindenképpen folytatni fogják a fiatal Lara Croft történetét.
Az új Tomb Raider 2013. március ötödikén debütál, többek között PC, PlayStation 3 és Xbox 360 platformokra.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…