The Walking Dead – Csúszik a dobozos gyűjtemény megjelenése

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tervezettnél egy héttel később jelenik meg a tengerentúlon a The Walking Dead mind az öt részét tartalmazó dobozos kiadvány. A Telltale tervei szerint a gyűjtemény Észak-Amerikán kívül is kapható lesz majd.

A Telltale sajtósa a mai napon megerősítette, Észak-Amerikán kívüli régiókban is megvásárolható lesz majd a The Walking Dead dobozos kiadványa, de pontos részleteket egyelőre nem közölt a stúdió.

 

Emellett a csapat sajtófelelőse azt is bejelentette, hogy a tervezettnél kicsit később, december tizenegyedikén jelenik meg (eredetileg holnap debütálna) az USA-ban a dobozos verzió, ami az öt The Walking Dead epizódot tartalmazza majd. A GameStop áruházaiban beszerezhető lesz egy gyűjtő kiadvány is, az alapjátékon túl magában rejti a The Walking Dead Compendium One képregény-sorozatot, amibe megtaláljuk majd az első negyvennyolc számot, és amihez Charlie Adlard készített exkluzív borítót (a boltban, ugyanez a sorozat, 59,99 dollárba kerül). Ezen kívül kapunk még egy szintén exkluzív, Charlie Adlard által illusztált, az egész csomagot keretbe foglaló dobozt. Remélhetőleg ez a változat is elér majd Európába.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30